Ugrás a tartalomra

Miskolc elkötelezett a klímasemlegesség missziójában 

Létrehozva
Miskolc számára kiemelkedő lehetőség, hogy bekerült az Európia Unió azon száz városa közé, amelyek részt vehetnek a klímasemleges és intelligens városok missziójában – derült ki a Városházán hétfőn délután megtartott tematikus előadásokon. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A rendezvényre annak apropóján kerülhetett sor, hogy Miskolcra látogatott az Európai Unió által megbízott NetZeroCities képviselője, aki Miskolc projektjéért is felelős. Jakob Stolt a klímaátállás lehetőségeiről és feltételeiről elmondott beszédében hangsúlyozta: a borsodi vármegyeszékhely annak a száztizenkét európai városnak a közösségéhez csatlakozott tavaly, mely vállalta, hogy 2030-ra klímasemlegessé váljon, ami az üvegházhatású gázok kibocsátásának drasztikus visszafogását és az elnyelőkapacitások bővítését jelenti.

Kép

A szakember hozzátette: a „Nettózéró” eléréséhez az önkormányzat és a városi intézmények mellett a gazdasági társaságoknak és a lakosságnak is aktívan tennie kell ahhoz, hogy elérjük a klímaváltozás lelassításához szükséges klímacélt és a következő nemzedékek számára fenntartsuk egy élhető, egészséges jövő lehetőségét. Mint azt kifejtette: nem csupán az Európai Uniótól és a városvezetéstől kell várni a megoldást – a város lakosságának is tennie kell. Kifejezetten – húzta alá a city advisor – a felnövekvő generációk számára kell tudatosítanunk a szemléletet. 

Kép

A közgyűlési teremben tartott előadást megelőzően Veres Pál nyitóbeszédében rámutatott: az otthonunkat jelentő Szinva völgyének élhető és jó minőségű adottságait kötelességünk megőrizni. A városvezető szerint a környezeti, társadalmi és gazdasági egyensúlyt fenntartását szem előtt tartva kell kiaknáznunk azokat az adottságokat, melyek rendelkezésünkre állnak. Ennek jegyében – ecsetelte a polgármester – adja több mint felét a MIHŐ-nek a geotermikus energia, illetve rajzolták meg az utóbbi időszakban Miskolc energiatérképét, és tesznek azért, hogy a város napelem-rendszere bővüljön. Veres Pál a miskolciak, a partnerségbe bevont cégek és a Miskolci Egyetem tudását méltatva fogalmazott úgy, hogy ez nem csupán az önkormányzat missziója.

Kép

Varga Andrea ehhez kapcsolódva figyelmeztetett arra, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárás kézzel fogható károkat okoz szűken vett környezetünkben is, ha a kiszáradt fenyőinkre és tujáinkra gondolunk. Az alpolgármester úgy vélekedett, mindnyájunk felelőssége, hogy felismerjük: az megváltozó klímához történő adaptációban komoly szerep hárul ránk. Ennek alapján – részletezte Varga Andrea – a városháza klímanagyköveteket jelölt ki, és a részvételi költségvetésben és az ötletmaraton során is nagy hangsúlyt fektetett a zöld ötletek fogadására és megvalósítására. Hozzátette, a Szinva „zöld folyosóvá” tétele is ehhez a misszióhoz kapcsolódó hosszú távú projektje a városvezetésnek. 

Kép

Végezetül Márton Ádám klímavédelemért felelős polgármesteri megbízott a Városi Klímaszerződésről beszélve elmondta: a karbonsemlegességi cél, az éghajlatváltozás mérséklése, éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a vízi erőforrások fenntartható használata és védelme (Bükki-karszt), a körforgásos gazdaságra való áttérés, a szennyezés megelőzése és csökkentése, valamint a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása a legfőbb támpontok a küzdelemben. Miskolc a projekt keretében az elkövetkező hetekben elkészíti azt az akciótervet, melybe igyekeznek minél többeket bevonni.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.