Ugrás a tartalomra

Miskolc város napján már lehet csobbanni a Selyemréten

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 06. csütörtök 09:53
Május 11-én első ütemben a strand két medencéje nyílik meg a vendégek előtt, a többi várhatóan pünkösdre vagy gyereknapra lesz látogatható. A Barlangfürdő a veszélyhelyzet elhárítása miatt jelenleg is zajló beruházások okán egyelőre zárva marad, a Miskolctapolcai Strandfürdő pedig előreláthatólag május második felében nyithat ki. Az Ellipsum június második felében fogadhat először látogatókat, itt egyelőre a leendő dolgozók toborzása folyik.
Mocsári László képgalériája

Jó hírrel szolgál a város a rendszeresen strandra, úszni járóknak: már nem kell sokáig várniuk, hiszen a korlátozások enyhítésének köszönhetően hamarosan megnyitja kapuit a Selyemréti, és a Miskolctapolcai Strandfürdő is. A felnőtteknek védettségi igazolvány szükséges, a 18 év alattiak a nélkül is bemehetnek.

Mind a két strandon a nyitáson dolgoznak. A Selyemréten jól haladnak a munkával, valamivel előrébb tartanak, mint Miskolctapolcán. A medence például teljes egészében fel van töltve, a takarítás mellett a már vízzel megtelt medencében rendszeresen vesznek mintát a vízből. A Selyemréti strand – a korábbi nyitva tartás szerint – előreláthatólag ütemezetten nyitja meg kapuit. Koreny György, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, május 11-én, Miskolc város napján várhatóan két medence – az úszó és a dögönyöző – látogatható lesz. A többit a tervek szerint május 30-ára, gyereknapra tudják megnyitni, de ha jól haladnak a munkával, akkor még a pünkösdi hétvége – tehát május 23-24. – is szóba jöhet.

Miskolctapolcán május második felében lehet számítani nyitásra, itt még javában dolgoznak. A gyerekek által kedvelt medencében lévő játékok egy része még a parton várakozik, hogy a helyére kerülhessen. A tervek szerint itt is ütemezetten történik majd a nyitás, először a wellness rész, később pedig az úszó- és gyermek medence lesz látogatható. A belső részben pedig újdonság is várja a vendégeket.

– Tavaly sikerült felújítanunk az infra szaunánkat, ezt vendégeink még nem tudták kipróbálni. Most egy vadonatúj szaunával várjuk a látogatókat – mondta Koreny György.

A nyitva tartást illetően Miskolctapolcán lesz egy kis változás: délelőtt 10 órától este 8-ig várják majd a vendégeket.

Ha minden jól megy, a miskolci strandok nyitását követően, június második felében, az új Ellipsum Élményfürdő is megnyitja kapuit, addig azonban még bőven van teendő. Aki arra jár, láthatja, hogy folyamatosan dolgoznak. Ezzel együtt a fürdő leendő dolgozóinak toborzása is folyik, a többi közt úszómester, animátor, takarító, és pénztáros munkakörökbe. A Miskolci Fürdők ügyvezetője elmondta: az elmúlt időszakban csaknem 100 jelentkezőt hallgattak meg. A legnagyobb hiány a villanyszerelőknél van. Az Ellipsum négyévszakos fürdő indulása 110-120 munkahelyet teremt majd.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!