Miskolci portrék 3. rész - Élet a halál körül

Adott egy alapvetően sikeres üzletember, Bató István, ki főként bor- és gabonakereskedelemmel foglalkozott, az 1840-es évek infrastrukturális viszonyait kellő rafináltsággal használta ki. Aratáskor 4 váltóforintért vásárolta fel a búzát, majd amikor a városon kívüli kereskedők a nehezen járható utak miatt már nem tudtak gabonát szállítani, ő tízszeres áron adta azt tovább, így hamar tetemes vagyonra tett szert. A pénzt ingatlanokba fektette, tekintélyes vagyona miatt hamar ismert és elismert közéleti szereplője lett Miskolcnak. Bató sosem maradt el a városi és vármegyei gyűlésekről, és ha már ott volt, mindig hallatta hangját, legyen szó bármilyen témáról. Mivel gyakran ismételgette a jól csengő „egy Istenem, egy életem, én az adót nem fizetem” mottót, így a város polgárainak szemében egyfajta Robin Hoodként tetszelgett, népszerűségének „hála” pedig a helyi sajtó ki is pécézte magának, ami gazdagsága és fukarsága okán hamar ráaggatta a „Dörögi Dömötör” jelzőt is a magának való üzletemberre. Egyedülálló jellemhez hasonló öltözködés is dukált: nagy kalapot, „tengert lépő” csizmára feltűrt, „iszonyatosan bőséges” fekete nadrágot, „felleghajtó köpönyeget” hordott, így távolról felismerték a különc mágnást. Ezek után nem is csoda, hogy a helyi lapok szerint „hét vármegyére” terjedt ki ismertsége.

Sokan tartják, hogy aki felettébb sikeres az üzleti életben, annak a magánélete sínyli azt meg. Ez bizony hatványozottan igaz Bató Istvánra is, hiszen üzleti sikereinek fényét családi tragédiák sora árnyékolta be. 20 éves volt, mikor feleségül vett egy vagyonos árva lányt, jelesül Imre Esztert, a frigyükből pedig egy fiú- és két leánygyermek született. A kisebbik leány, „Birike” négyéves korában meghalt, míg bátyja, az ifjabbik Bató István mindössze 5 hónapot élt. Így egyetlen megmaradt gyermekük nevelésére nagy hangsúlyt fektetett a család, édesapja igyekezett jó férjet választani neki. Bató Eszter a jó nevű Piskóty János ügyvédhez ment feleségül, ám házasságuk csupán kilenc évig tartott, ugyanis az ügyvéd 42 éves korában elhunyt. Ekkor Eszter hazaköltözött szüleihez, majd egy év múlva, 28 éves korában követte férjét a halálba. Azt beszélték, hogy a lány egy alkalommal túl későn tért haza, ezért apja nem engedte be, így Eszternek a hideg éjszakát a szabadban kellett töltenie, és az így szerzett tüdőgyulladásba halt bele. Bár mindezek csak rosszindulatú pletykák voltak, az igazság ezzel szemben az, hogy Eszter már jóval halála előtt végrendelkezett, szanatóriumba vonult. Ilyet nem tesz az, aki hirtelen betegszik meg. A halotti anyakönyvi kivonat szerint „tüdősorvadásban” hunyt el, ami az esetek döntő többségében egy hosszú lefolyású betegség. Bató István utolsó gyermekének halála pedig új fejezett nyitott a kereskedő életében: az addig megtörhetetlennek tűnő férfit folyton-folyvást a halál elleni (szélmalom)harc és az elmúlás gondolata foglalkoztatta.

Eszternek hatalmas temetést rendezett. Lánya kérésének megfelelően egy óriási harangot öntetett (az Eszter-harang máig Miskolc legnagyobb harangja), ez a döntés pedig felbolygatta a várost. Még az a pletyka is elterjedt, hogy Bató uram a család összes ékszerét beleolvasztatta a harangba, ez azonban biztosan nem történt meg, mivel ezt Eszter a végrendelkezésében külön nem kérte, ismerve a kereskedő gondolkodását, magától biztosan nem tette volna meg. Ahogy a rossz nyelvek azt is pusmogták, hogy a harang valóban tetemes költségét Bató egy lottónyereményből finanszírozta, a nyerőszámokat pedig álmában látta meg. A harangot a Kossuth utcai református templom tornyában helyezték el 1866. május 13-án, Eszter halálának évfordulóján, és azóta is minden évben megszólaltatják ezen a napon, Bató István kérésének megfelelően.

A halál gondolatával végletekig viaskodó férfi végrendeletében számos intézkedést hagyott örökül. Előírta, hogy Eszter lányuk lakószobáját le kell zárni, oda egy évben kettőnél (Eszter születésnapján és halálának napján) többször senki nem léphet be. Részletesen leírta a saját temetésének helyszínét (Deszkatemető), a ceremónia pontos menetét, amelyben még arra is kitért, hogy mit énekeljenek a szertartás közben, illetve, hogy a kripta vasajtajának lezárása után a kulcsot meg kell semmisíteni. „Ha az egész világ szétmenne, az én kriptám még akkor is egy darabban fog gurulni.” – vallotta. Végakaratában egy nagyobb összeget hagyott a Deszkatemplom felújítására, azzal a feltétellel, hogy az épületet – akárhányszor is égjen le – csak és kizárólag fából építhetik újra. Mint tudjuk, ez azóta már kétszer megtörtént.

78 éves korában, hosszú betegség után hunyt el Bató István. Ekkor még azok a lapok is nagy tisztelettel emlékeztek meg róla, amelyek életében folyton támadták. A temetés végakaratának megfelelően történt, még a fent említett rendelkezéseket is sokáig sikerült betartani. Azonban az 1970-es évek közepén egykori, Széchenyi utcai háza a városrendezési tervek áldozatául esett, a helyére épült a mai látható "lábas ház". Így Eszter szobájának bútorait 23 évig méltatlan körülmények között tárolták, majd 2003. május 13-tól a Kossuth utcai Nyilas Misi Házban kapott helyet, így ma is látogatható. Keringenek olyan legendák, melyek szerint azok, akik kiadták a parancsot a ház lebontására – megszegve ezzel a végrendelet Eszter-szobára vonatkozó passzusait - így vagy úgy, de hamarosan szembekerültek a Bató-átokkal. Amikor a közelmúltban egy száguldó autós kiütött egy villamost, így annak nem várt végállomása épp a Bató Üzletház pénzváltója lett, akkor nehéz volt elvonatkoztatnom a névadót körüllengő tragédiáktól. Az életét, majd utóéletét övező történetek végül halhatatlanná tették Bató Istvánt.