Az épület tízemeletes szárnyában eleinte a fiúk, míg a háromemeletes szárnyában a lányok nyertek elhelyezést, ám három év sem kellett ahhoz, hogy az arány megforduljon, míg végül 1984-ben megszűnt a koedukáció. Ettől kezdve az intézmény leánykollégium lett, majd a rá következő év tavaszán felvette Karacs Teréz nevét. A névadás nem is lehetett volna találóbb egy olyan intézmény esetében, amely a mai napig a nőnevelés egyik fontos színhelye városunkban.

Karacs Teréz az író Takács Éva, valamint a lelkész, egyben országszerte elismert rézmetsző Karacs Ferenc gyermekeként látta meg a napvilágot Pesten. A nemesi Karacs család ekkor időlegesen az Ötpacsirta utcai ún. Zofall házban lakott (ami ma már nem látható, helyén magasodik a Degenfeld palota), majd a következő évben költöztek át Szentkirályi utcai lakóhelyükre, amit egyesek – Cicero után szabadon – csak Tusculanumnak neveztek. Hogy a kis Teréz milyen környezetben cseperedett, arról árulkodik a tény, hogy otthonukban megfordultak a kor szellemi elitjének prominens tagjai. Fáy András, Kazinczy Ferenc, Garay János, Virág Benedek, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc egyaránt vendége volt a háznak, de Katona József Bánk bánja is e falak között született, mikor az író itt élt. A portrésorozat előző etapjának főszereplője, Déryné is megemlékezett Pest e szellemi központjáról: „Próba végeztével egyenesen röpültem Karacsékhoz. Ez egy igen érdemes polgárház volt.” Majd említést tesz lányukról is: „Teréz, ez későbbi időmben is jó barátném volt.”

Annak ellenére tehát, hogy a család nemesi címmel rendelkezett, igyekezett a hiányzó polgárság szerepét betölteni, amelynek egyik vezérgondolata a nőnevelés fontossága volt a Karacs családban. Édesanyja is többször hangot adott a témának, így Terézt is e szempontok szerint nevelte, aki bár felsőfokú képesítéssel nem rendelkezett, mégis kimondottan műveltté vált folyamatos önképzésével. A család barátainál tett, néha hónapokig elhúzódó látogatásai csak szélesítették látókörét, ekkor derült fény kiváló pedagógiai érzékére is. Eközben egyre gyakrabban jelentek meg írásai a különböző lapokban.

Az 1838-as árvíz megrendítette a család anyagi helyzetét, ugyanebben az évben halt meg édesapja és két testvére (Ferenc és Árpád) is. Így került el Teréz Máramarosszigetre, ahol Kállay István és neje, Blaskovich Amália háztartásában dolgozott. Bár ebben az időszakban kevesebbet publikált, egy, a nőnevelésről szóló tudományos értekezésével sokak elismerését kivívta. Az ottani líceumban szerették volna tanítónőnek fogadni, az iskolát igazgató Papp Józseffel sokat tanakodtak egy nőnevelő intézet felállításán. Ez a lehetőség azonban már városunkban adatott meg.
1844 végén meglepetésként érte, hogy az időközben Miskolcra került Papp József révén meghívást kapott az újonnan létesülő református leánynevelő líceum vezetésére. Érdekesség, hogy ebben az időszakban barátnője, a Párizsban élő gróf Teleki Blanka közvetítésével kapott ajánlatot arra is, hogy a francia király unokájának nevelője legyen, azonban ezt részben a Miskolcra elígérkezése miatt visszautasította, bár sokat nyomott a latba az is, hogy a protestáns Karacs Teréz nem szerette volna a „legkatolikusabb francia király” unokáját nevelni. Szintén Teleki Blanka kérte fel arra, hogy vállaljon szerepet az általa alapítani kívánt nőnevelő intézetben, azonban ezt az ajánlatot is visszautasította miskolci küldetéséért.

Végül városunk református leányneveldéje 1846. szeptember 8-án nyílt meg, elsőként azon intézetek közül, ahol nemcsak nemesi származású, hanem polgári lányok is tanulhattak, és évente hat szegényebb sorsú diákot ingyen láthattak el tudással. Annak ellenére tették ezt, hogy az iskola folyamatos anyagi problémákkal küzdött, így a hiányzó felszereléseket az elhivatott igazgatónő leginkább családi örökségéből finanszírozta. Munkáját két férfi és két női kolléga segítette.

A szabadságharc is városunkban érte. A Miskolc körüli véres harcok idején tanítványaival néhány nap alatt 123 fehérneműt varrt a honvédeknek, illetve gyűjtést szervezett a lakosság körében a kórház felszereléseinek finanszírozására. Pár hónappal később a bevonuló orosz katonák kórháznak akarták lefoglalni az iskolaépületet, azonban Karacs Teréz az orosz ezredorvost rábírta döntése megváltoztatására. „Én is Apa vagyok, ez ne történjék egy nőnevelő intézettel” – mondta.

Karacs Teréz 13 Miskolcon töltött éve alatt több mint 800 diáklányt tanított. Útjai ezt követően Kolozsvárra, Kendilónára, Pestre, majd Kiskunhalasra vezettek, ezen helyszínek mindegyikén tanári vagy nevelőnői állásban maradt. Végül betegsége miatt költözött unokaöccséhez Békésre. Lebénult bal karja miatt már egyre nehezebben tudta ellátni magát, élete utolsó éveit szinte végig ágyban töltötte. Halála előtt gyakran emlegette, hogy „Békésről békésen” akar eltávozni. Így is lett. 1892. október 9-én hunyta le végleg a szemét.