Ugrás a tartalomra

Zárócsobbanás az idősek hónapjában

Létrehozva
Az október még az Ellipsumban is a szépkorúakról szólt, hiszen az idősek hónapja alkalmából minden héten különleges kedvezményekkel várták a vendégeket.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A program célja az volt, hogy az idősebb korosztály tagjai számára is lehetőséget biztosítsanak a mozgásra, pihenésre és közösségi élményekre, egy barátságos, nyugodt környezetben.

A nyugdíjas igazolvánnyal érkezők keddenként mindössze 850 forintért válthattak belépőt, amely háromórás feltöltődésre adott lehetőséget az élményfürdőben. A programra nemcsak miskolciak, hanem a környező településekről érkezők is szívesen ellátogattak, többen unokáikkal közösen élvezték a kellemes kikapcsolódást.

Kép
Idősek hónapja az az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben

A fürdőben minden a pihenésről és a regenerálódásról szólt. A kellemesen meleg víz, a gőz és a halk zene tovább fokozta a nyugalmat, miközben a dögönyözők és vízibuzgárok gyengéd vízsugarai felfrissítették a testet, a pezsgőágyak és sodrófolyosók pedig játékos, mégis kímélő módon mozgatták át az izmokat. Akadt, aki a medencék mellett sakkozással töltötte az időt, mások a kellemes vízben beszélgetve lazítottak.

Az idősek hónapja alatt sokan visszatérő vendégekké váltak, hiszen a rendszeres fürdőzés nemcsak a testet, hanem a lelket is feltölti. Többen elmondták, hogy a keddi fürdőzés igazi heti rituálévá vált számukra.

A fürdő vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási formát. A mostani kedvezményes időszak utolsó alkalma igazi zárócsobbanásként búcsúztatta az októbert.

Ez is érdekelhet

Gyermekeket ábrázoló pornográf felvételeket tárolt egy férfi
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki mintegy ezer darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását tartalmazó pornográf tartalmú fénykép- és videófelvételt töltött fel egy online fájltároló alkalmazásba 2023-ban.
Bíró Vince bronzérmes lett
MiskolcSport
Birkózás: U15-ös szabadfogású országos bajnokság, Abony.
Hulladékból művészet – diákalkotások a fenntarthatóság szolgálatában a Kossuthban
MiskolcOktatásKultúraKörnyezet
Junk Art kiállítással zárul a Fenntarthatósági Témahét az ökoiskolában.
Szombaton újra útnak indul a Gasztroexpressz
MiskolcSzabadidő
A LÁÉV mahócai szárnyvonalán vonatozhatnak, akik szombaton az Ehető Erdő programját választják.