Ez egy nagy örömünnep számunkra, úgy is fogalmazhatok: végre együtt vagyunk! - nyitotta meg az eseményt Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum tudományos titkára, aki egyben a társszervező Pulszky Társaság ügyvezető elnöke is.
A kétnapos konferenciára a muzeális közgyűjteményi területről, neveléstudományi műhelyekből és az örökségturizmus szakterületeiről érkeztek szakértők Miskolcra, akiknek egyaránt rálátása van a múzeumi és a társadalmi-gazdasági környezetre, a kulturális tudatformálás eszközeire, de például a múzeumok és az ökoturizmus összefonódásában is vannak tapasztalataik.
Őket elsőként a házigazda város nevében a polgármester köszöntötte. Veres Pál kifejezte, nagy megtiszteltetés Miskolc számára, hogy otthont adhat a nemzetközi szakmai konferenciának. Változó világról, változó körülményekről és kihívásokról beszélt ezt követően a városvezető, amiben – mutatott rá – a múzeumoknak is meg kell találniuk a helyüket.
Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója ehhez csatlakozva kiemelte, a most fókuszba helyezett terület, a múzeumandragógia éppen ezen segíthet, aminek a létjogosultságát az adja, hogy hatalmas és örök érvényű kulturális „csomagot” őriznek a múzeumok, de még egy interaktív tárlat esetében is inkább passzív ez a fajta tudásátadás. Az andragógia ezt a részt oldja fel.
– Gyermekkorban minden új és minden játék. Kamaszkorban minden érdekel (vagy éppen semmi sem). Fiatal felnőttként mindent akarunk, idősebb felnőttként mindent tudunk. Idős korban mindent értünk, öregként pedig minden hiányzik. Az andragógiának ehhez kell igazodnia. Ez egy folyamatos alkalmazkodás, állandó útkeresés, a jó gyakorlatok szűntelen megújítása és újraértelmezése – húzta alá.
Szende László, a KIM Múzeumi Főosztály vezetője egyéb hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a megnyitón, köszöntő szavait levélben küldte el. Ebben kiemelte: örömteli, hogy a konferencia szervezői reagáltak korunk „egyik legégetőbb problémájára”, a környezeti változásokra és a fenntarthatóságra. Hangsúlyozta még a turizmus hatásait és elvárásait, ezek fontosak, hiszen a múzeumok ma már különálló desztinációkként értelmezhetők.
Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság elnöke felelevenítette, a 10 évvel ezelőtti első találkozót is Miskolcra szervezték – hogy miért itt jöttek össze újra a szakemberek? Válaszában úgy fogalmazott: egy megújuló és színes miskolci múzeumi világba érkeztek, így jó példát mutatnak, hiszen a látogatókat úgy lehet megtartani, ha az intézmények minőségi, korszerű módszereket alkalmaznak, és képesek érdekes programokat kínálni.
A köszöntők után előadások következtek, majd a hazai és a nemzetközi jó gyakorlatokat bemutató kiscsoportos, szekciókba szervezett műhelymunka indult.
A jubileumi összejövetel jó alkalom arra is a szervezők elmondása szerint, hogy – szerény ünnepi keretek mellett – számvetést készítsenek a 2009-ben innen indult hazai múzeumandragógia mozgalom eredményeiről és további feladatairól.
Az előadásokat a Pulszky Társaság archiválja, felkerül majd a legnagyobb videómegosztóra, és publikálják is a Pécsi Tudományegyetem Tudásmenedzsment folyóiratában.