Nagyfiúnak akart látszani egy lány szemében, ezért fenyegetett bombával a borsodi diák
Mint ismert, mintegy háromszáz, főként budapesti tanintézményben volt bombariadó csütörtök reggel. Vármegyénkben a miskolci Kazinczy, a Miskolctapolcai Általános Iskola, a Hernádnémeti Református Általános és a Tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda is érintett volt – robbanószert szerencsére sehol nem találtak.
Az e-mailek egy helyről érkeztek az intézményekhez, nagyon hasonló tartalommal.
Hasonló típusú fenyegetések más országokban is történtek, Csehországban, Szlovákiában és Bulgáriában. Hasonló, iszlamista szöveggel sok iskolában volt bombafenyegetés. Éppen ezért a magyar rendőrség felvette a kapcsolatot az ottani hatóságokkal, hogy közösen is információt gyűjtsenek és osszanak meg, és így legyen hatékonyabb a nyomozás. Magyarország azonnal kapcsolatba lépett az Interpollal is.
Az iskolákat ért bombafenyegetések napján az egyik vésztői általános iskola igazgatója is bejelentést tett a rendőrségre arról, hogy email-ben robbantással fenyegették meg az intézményt. A Békés vármegyei rendőrök alig egy nap alatt azonosították a levél íróját, egy borsodi tizenéves fiút, és büntetőeljárást indítottak ellene – olvasható a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
A robbantásról szóló, fenyegető emailt január 23-án 17 órakor, tehát az országos bombafenyegetések délutánján kapta az egyik vésztői általános iskola. Az angol nyelven írt levél arról szólt, hogy másnap ne legyen tanítás az iskolában, ellenkező esetben az épület fel fog robbanni.
A szöveg tartalmában, megfogalmazásában nem hasonlít arra a küldeményre, amit azon a napon több száz oktatási intézmény megkapott. A rendőrök a bejelentés után azonnal megtették a szükséges intézkedéséket és az iskolát alaposan átvizsgálták, robbanószerkezetet nem találtak. Az intézmény kiürítésére nem volt szükség, mert az épület akkor már zárva volt, senki nem tartózkodott benne.
A helyszíni rendőri feladatokkal párhuzamosan a szeghalmi rendőrök és a kibernyomozók is munkához láttak és alig egy nap alatt azonosították a levél íróját, egy 15 éves Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fiút. Előállításában az ottani rendőrök is segítették Békés vármegyei kollégáikat.
A fiatal kihallgatásán azt mondta, hogy az egyik lányismerőse jár a vésztői iskolába, akivel egy közösségi oldal privát csoportjában tartja a kapcsolatot. A bombafenyegetést azért találta ki, mert nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.
Utólag már megbánta az egészet, mert nem akart ekkora problémát okozni magának és a családjának. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene, és őrizetbe vette.