Ugrás a tartalomra

„Nekem Miskolc a világ közepe”

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. szeptember 20. hétfő 12:47
Beszélgetés Fedor Vilmossal városról, kultúráról és új, városi megbízatásáról.
Fedor Vilmos: a kulturális megújulás összefogás eredménye legyen. Fotó: Mocsári László

Kezdjük talán a végével, azzal, hogy újra feladatot vállalt Miskolc kulturális életének formálásában. A jövőben a polgármester megbízottjaként dolgozik.
A hír igaz, a kulturális szektor képviselői előtt jelentette be az elmúlt héten Miskolc polgármestere, Veres Pál. Persze a bejelentést sok beszélgetés előzte meg, ahol megismerhettem a város vezetőjének elképzeléseit. Tetszett az, amit szeretne. Azt kérte, segítsek abban, hogy Miskolc visszakerüljön Európa kulturális térképére. Elmondtam, miben és hogyan tudok segíteni. Beszélgetésünk hosszú párbeszéddé alakult, aminek a vége már egy kérdés lett. Időt kértem, mert nekem is végig kellett gondolnom azt, hogy miben és hogyan tudom segíteni a város vezetőit. Bevallom, megkérdeztem sok kulturális területen dolgozó ismerősömet, mit gondolnak erről. Támogatásuk nélkül nem vállaltam volna. A családom tagjai, a gyermekeim és a párom féltenek, de megértették, hogy ez most fontos nekem. Ebben a városban születtem, és aki ismer, tudja, hogy nekem Miskolc a világ közepe. Mindebből következik, hogy igent mondtam.

Milyen lesz a kulturális „felállás” a városházán, kikkel dolgozik együtt?
Elsősorban Varga Andrea alpolgármesterrel és Borkuti László kulturális tanácsnokkal. Hivatal, politika és szakma. Én az utóbbit képviselem.

Lehet-e tudni a konkrét feladatait?
Persze. Most a legfontosabb feladatom a város kulturális stratégiájának megalkotásában való részvétel, a tíz évre szóló vízió összerakása, annak a folyamatnak a megtervezése, hogy honnan hová akarunk jutni. Erről már korábban megkezdtem az egyeztetéseket a város kulturális intézményeinek vezetőivel, civilekkel, építészekkel, kultúrát támogatni akaró vállalkozókkal, amatőr művészeti együttesek képviselőivel, olyan emberekkel, akik számára fontos a város kulturális teljesítménye, akik mögött tudás és tapasztalat van. Azt szeretném, ha úgy, mint annak idején, amikor az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot készítettük, most is egy város összefogásának eredménye lenne a kulturális megújulás. Részt veszek a turisztikai tervezésben, a városmarketing formálásában, piaci rések kihasználásában és a város újrapozícionálásában.

Öntől hallottam úgy talán egy évvel ezelőtt, hogy 2023 Miskolc és a nemzet kulturális értelemben kiemelkedő jelentőségű éve lesz.
Igen, ez is fontos része lesz a munkámnak. Ugyanis 2023-ban 200 éves lesz a Miskolci Nemzeti Színház, ami a mai politikai határokon belül az első magyar nyelvű színjátszás otthona. Nyilván ez nemcsak a város, hanem a nemzet ünnepe. Ideidézek két véleményt. Az egyik 1923-ból Blaha Lujzától, korának kiemelkedő elismertségnek örvendő színészétől származik, aki Miskolcról és a miskolciakról úgy beszélt, mint akik az első hajlékát adták a magyar színművészetnek. A másik a jelenlegi igazgató, Béres Attila szájából hangzott el az évzáró társulati ülésen. Azt mondta, hogy a magyar színjátszás első templomáról méltó módon fogunk megemlékezni. Teljes közöttünk az egyetértés.

Szintén abban az évben ünnepeljük az első magyar poprock-fesztivál, a „magyar Woodstock” ötvenedik évfordulóját és hatvanéves lesz a vidék egyik legjobb szimfonikus zenekara, ami szintén a miénk. Ennek az évnek az előkészítését már most ősszel megkezdjük.

Ön tehát most szakmai feladatokat lát el a városházán.
Azt hiszem annak idején, amikor alpolgármester voltam, akkor is a szakmai feladatok vonzottak. Most tényleg azt csinálhatom, amit leginkább szeretek. Persze a zene és az írás is megmarad.

Ez azt is jelenti, hogy három népszerű kötete után újakra is számíthatnak az olvasók?
Igen, lassan befejezem a Miskolc legendái újabb kötetét, illetve felkértek a Magyar Állami Népi Együttes története különleges húsz évének megírására. Miután zenészként részese voltam a táncházmozgalom létrejöttének, ennek a korszaknak a megírása megtiszteltetés. Persze mindezek csak kiegészítőmozaikok. Számomra a legnagyobb érték ma is, hogy dolgozhatok a szülővárosomért.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!