„Nekünk a 13 szerencsés szám” - Idén tizenhárom éves az Avasi Borangolás
Az Avas macskaköves utcáit járva a borangolók május 8-a, csütörtök és 11-e, vasárnap között bepillanthatnak több mint 50 pincébe és borházba, megkóstolhatják több mint 80 borászat legjobb termékeit, miközben megismerhetik a környék egyedülálló hangulatát. Az érdeklődők térkép segítségével, borospohárral a kezükben, fedezhetik fel a hangulatos avasi pincesorokat.
A fesztivál nemcsak a borokról, hanem a kulináris élvezetekről és a helyi kulturális örökségről is szól. A borok mellé kézműves finomságok, hagyományos ételek és különlegességek is várják az érdeklődőket. Tizenkilenc helyszínen különböző stílust képviselő zenekarok és utcazenészek, valamint kulturális programok várják a szórakozni vágyó közönséget. A programok egy része már publikus.

A szervezők a legkisebbekről sem felejtkeztek meg, így a négynapos rendezvény utolsó napján minden csak a gyerekekről szól majd a Horváth-tetőn.
Aki volt már a Borangoláson, biztosan visszavágyik erre a jó hangulatú rendezvényre.