Ugrás a tartalomra

Nem kígyóztak sorok a nagyáruházak előtt

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. április 07. szerda 16:58
Egy hónap után újranyithattak azok a boltok is, akiknek március 8-ától zárva kellett tartania. A nagyáruházak többségére ugyan nem vonatkozott a korlátozás, most viszont nekik is alkalmazkodni kell az új szabályokhoz.
Fotók: Juhász Ákos

Szerdától léptek életbe a legújabb, boltok nyitását korlátozó szabályozások. Az április 6-án kiadott Magyar Közlöny szerint az üzletek, amik közel egy hónapig zárva tartottak,

újra kifüggeszthetik a nyitva táblát. Mivel a kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul, így a boltok is hosszabb, reggel 5 óra és este fél 10 közötti nyitva tartással működhetnek.

Ennek feltételeként azonban újfajta, a tavaly tavaszihoz hasonló korlátozások lépnek életbe.

Szerdától átlagosan 10 négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletekben, így logikusan a kis boltok csupán néhány, míg a nagyok továbbra is jóval több vevőt fogadhatnak egyszerre.


Elmaradt a tumultus

Bár sokan úgy gondolták, hogy a szabályozás miatt a 300 című filmet idéző jelenetekre kell majd számítani a hipermarketek előtt, a Thermopülai csatát idéző kanyargó sorok elmaradtak Miskolcon. Legalábbis a belvárosban.
A legtöbb áruház megelégedett annyival, hogy kiírták az üzletek bejáratához a négyzetméter arányosan befogatható vásárlószámot, és különböző eszközökkel igyekeztek betartatni azokat. Nem volt tumultus, egymást lökdöső, türelmetlen emberek kígyózó sora az élelmiszereket is értékesítő hipermarketek bejáratai előtt. Csupán egy-két áruház esetében kellett várakozni a bejutásra, ott is percek kérdése volt, hogy bevásárlókosár kerüljön a kezünkbe.

Különböző módszerek

Az üzletláncok egyébként többnyire felkészültek a változásokra. A bejáratánál kihelyezett kézfertőtlenítőkkel, gyakori fertőtlenítéssel és széles körű tájékoztatással igyekeznek bolton kívül tartani a vírust, vigyázni a dolgozók és vásárlók egészségére. A szabályokat a bevásárlókocsik és -kosarak számának korlátozásával, valamint a bejáratnál álló munkatársak segítségével igyekeznek betartatni. Mindez persze fokozott figyelmet igényel mind a boltba érkezőktől, mind az ott dolgozók részéről. Van olyan üzletlánc, ami biztosra megy: az üzleteikben a megszabott 10 helyett 15 négyzetméterrel számolnak az egyszerre beengedhető vásárlók tekintetében.

A sétálóutca egyik boltjában 61 vevő tartózkodhat egyszerre a kiírás szerint. A bejáratnál biztonsági őr figyeli az érkezőket. Annyi kosarat tesznek ki, ahány főt képes befogadni a jogszabályok értelmében a bolt. Minden vásárlóra egy kézikosár jut.

Egy másik, fele akkora üzletben senki nem fogadta a vevőket, bár a jogszabályilag lehetséges határt meg sem közelítette a sorok közt lézengők száma, így az is lehet, hogy távolabbról, esetleg kamerán figyelték az érkezőket.

Volt, ahol csak bevásárlókocsit tolva lehetett belépni az eladótérbe – ezzel egyébként azt is elérték, hogy meglegyen a vevők közötti, biztosnak mondható távolság. Az egyetlen probléma, ha mondjuk együtt érkezik bevásárolni a család – akkor mindenkinek külön kocsit kell tolnia, legalábbis így lenne számolható a bevásárlókocsis módszerrel az üzletben tartózkodók száma.

Furcsa időzítés

A legtöbb vásárló, akivel beszélgettünk, egyébként nem tartja zavarónak a korlátozásokat. Attól azonban félnek, hogy a kiemelt időszakokban feltorlódhat a sor a boltok előtt.

Maga az intézkedés egyfajta szigorítás az eddigiekhez képest, a nagy, élelmiszert is értékesítő áruházak számára legalábbis mindenképpen. Furcsa élmény látni, hogy biztonsági őrök és egyéb dolgozók szorgoskodnak, számolják az embereket – akkor, amikor a harmadik hullám állítólag platózik, leszálló ágba került, míg mindenféle megkötés nélkül vásárolhattunk akkor, amikor az egy nap alatt koronavírusban elhunytak száma rekordokat döntött.

További hírek

Olvasnivaló