Ugrás a tartalomra

Nem viszi, de átveszi a bank a Szinva tanösvényét

Létrehozva
A Magyar Bankholding Zrt. a felsőtárkányi mellett fogadta örökbe a miskolci tanösvényt.

A „Fogadj örökbe egy tanösvényt!” program keretében az önkéntes szervezeteknek lehetőségük nyílik csatlakozni a nemzeti parkok természetvédelmi tevékenységéhez. A támogatás segítségével a tanösvények interaktív fejlesztését valósítják meg, amely révén a munkavállalók szemléletformálása és egészségmegőrzése az elsődleges cél – tudtuk meg azon az ünnepélyes eseményen, amit hétfő délelőtt tartottak a miskolci Szeleta Park Látogatóközpontban.

Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyére kiterjedő tanösvény-hálózattal rendelkezik – emelte ki Rónai Kálmánné. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: az együttműködés keretében a bankholding a felsőtárkányi Vár-hegyi tanösvény mellett a Szinva-tanösvényt is örökbe fogadta, amelynek felújítására és továbbfejlesztésére kétmillió forint támogatást nyújtott.

A tanösvény a Herman Ottó emlékparktól a Szeleta-tetőn át Felsőhámor fölött Lillafüredre vezet, s a Szinva-völgy, a Kis-fennsík és a Garadna-völgy legfontosabb természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. Az állomások a Szinva-patak mentén kialakult égeres, valamint a Molnár-sziklán lévő gyertyános tölgyes és mészkő-sziklagyep növény- és állatvilágát, valamint a karsztjelenségeket tárják fel. Megismerkedhetünk a Szeleta-zsombollyal és a Szeleta-barlanggal, mely Magyarország egyik legfontosabb őskőkori (a paleolitikumi Szeleta-kultúra) régészeti lelőhelye. Hossza : 3,5 kilométer.

– A természet védelme nem egy szűk szakma önös érdeke, hanem mindnyájunk jövőjéről szól – ezt már az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta.

Kép

Balczó Bertalan elmondta, hogy a 2021-től 2027-ig tartó időszakban 61 projektet fog megvalósítani a kormány a Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz projekten belül, ezzel 125 ezer hektáron folyhatnak majd a természeti környezet állapotát javító munkák mintegy 42 milliárd forintból.

A Nemzeti Hírügynökség beszámolója szerint 2014-ig több mint 180 projekt révén, több mint 130 ezer hektáron sikerült a természeti környezet állapotát javítani mintegy 39 milliárd forint bevonásával, 2020-ig pedig 88 projektben 37 milliárd forintból további 180 ezer hektáron.

A helyettes államtitkár elmondta: az agrártárca és az MBH Bank tavaly írt alá egy szándéknyilatkozatot azzal a céllal, hogy átfogó együttműködés indulhasson el a nemzeti parki igazgatóságokkal közösen.

Kép

Kiemelte: az igazgatóságok országszerte 1300 munkatárssal dolgoznak, természetvédelmi kezelői munkájuk magában foglalja a védett értékek, területek felmérését, nyilvántartását, bemutatását és fenntartását, ha szükséges helyreállítását, őrzését is.

Szege György, az MBH Bank ESG és fenntarthatósági vezetője köszöntőjében elmondta, hogy az idén a nemzeti parkokkal és más erdészeti társaságokkal együttműködve a bank mintegy 100 millió forinttal járul hozzá fajvédelmi, erdővédelmi és vízvédelmi programokhoz. Hozzátette, hogy ezzel példát szeretnének mutatni a felelős nagyvállalatoknak.

Hozzátette még: a Bükki Nemzeti Park az első olyan hely, ahol a tavaly elindított programot a nyilvánosságnak is megmutatták. Megjegyezte, hogy tavaly egy MBH Erdő projektet is elkezdtek, melyben 36 ezer facsemetét ültettek el.

Kép

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság végezetül Aranyfokozatú vállalati önkéntes partnerévé fogadta az MBH Bankot az eseményen.

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.