Ugrás a tartalomra

Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó

Létrehozva
Ez már nem csak a horgászok problémája.
Kép
pusztamerges_horgaszto_kiszaradt_250825_youtube.jpg
Itt még megvan. Forrás: Youtube

Szomorú hírről számolt az Agroinform.hu: az aszály miatt teljesen kiszáradt a Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges mellett található horgásztó, amely korábban közel 4 hektáros vízfelületével adott otthont a vidék egyik kedvelt horgászhelyének.

A tóban évtizedeken át olyan halfajok éltek, mint a ponty, az amur, a csuka, a dévérkeszeg és a kárász – most azonban a víz hiányában teljesen eltűntek.

A szaklap megjegyzi, hogy a jelenség nem egyedi, hiszen az idei, rendkívül súlyos aszály országszerte érezteti hatását. A tartós csapadékhiány, a hőhullámok és a magas párolgási veszteség miatt számos kisebb vízfelület került veszélybe.

A pusztamérgesi tó kiszáradása nemcsak a horgászközösséget érinti érzékenyen, hanem ökológiai szempontból is súlyos veszteség, hiszen a helyi vízi élővilág megszűnt, a környező mikroklíma pedig tovább romolhat.

Szakértők szerint a jövőben egyre fontosabb lesz az öntözéses vízpótlás és a vízvisszatartás, hogy megőrizzük a kisebb tavak és csatornák létét. A pusztamérgesi eset rávilágít arra, hogy az aszály elleni védekezés nemcsak a mezőgazdaság, hanem a horgászturizmus és a helyi közösségek jövője szempontjából is kulcskérdés.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.