Ugrás a tartalomra

Ők voltak a pápa közelében Miskolcról

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. szeptember 15. szerda 13:07
Euforikus volt az a rendezvény, amin fellépett több miskolci is. Ez pedig nem más volt, mint a sokakat foglalkoztató Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. Vasárnap még a pápa is misét mutatott be a Hősök terén, ahol a színpadon kétezer kórista énekelt egyszerre.

Egy énekesről és két kórusról is tudunk, akik felutaztak az egyhetes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a fővárosba. 

A The Sign egyik alapítótagja, Czinke Máté megtért kereszténynek vallja magát. Dalaik témáiban megtalálhatóak bibliai elemek, utalások. – Értékrendünk tükröződik dalszövegeinkben és témaválasztásunkban is. Az Ő és például a Tékozló című dalunknak is van bibliai mondanivalója. Azt gondolom, Isten és a megváltás nélkül valójában semminek sincs értelme – mondta. 

A rendezvény elején és végén is szerepelt az énekes. – Kovács Ákos kért fel, akivel már 2019 nyarától tartom a kapcsolatot, mert mint mondta, a Dalban a mi együttesünk volt a kedvence. A kongresszust pedig ő maga is szervezte, amellett, hogy a legutóbbi, vagyis az 1938-as találkozó himnuszának újrahangszerelésénél produceri feladatokat is ellátott. 

A nyitómisén egy beszélgetést láthatott a közönség vele, ami hitről, Istenről és a hozzá fűződő viszonyáról szólt. – A színpadon Nagy Bogival és Dánielfy Gerivel együtt voltam. Ott ültek előttünk különböző egyházi és világi tisztségviselők. A beszélgetést szinkrontolmácsok mintegy tíz nyelvre fordították. Előtte nagyon izgultam, mert ez nem mindennapi dolog. Arra emlékszem, mikor kimentem a színpadra, hatalmas élmény volt, hogy ennyi ember előtt vagyok – mondta, majd hozzátette, az Andrássy úgy televolt, hogy nem látta az embertömeg végét. 

A rendezvényhez készült egy imázsfilm is, amiben Czinke Máté az említett fellépőkkel vett részt. Ez három különböző életútról szólt, amik a bazilikában találkoznak. Az énekesnek volt alkalma megtapasztalni a tömegben is az egész esemény hangulatát. – Rengeteg kivetítő volt, amik előtt több helyen a földön ültek az emberek törökülésben. Az egésznek van egy nagyon nagy közösségi hatása: a Covid miatt az emberek igényelték ezt az élményt – mondta. 

A miskolci Minorita templom Szent Ferenc kórusa és a Cantus Agriensis kamarakórus

A Szent Ferenc kórus karnagya másik énekkarát, az egri Cantus Agriensist is magával vitte az eseményre. – több hónapon át sok-sok próba előzte meg a fellépést, ami életünk egyik legfontosabb zenei eseménye volt, annak ellenére is, hogy egyszer már találkoztunk pápával – mondta Gergely Péter Pál, utalva ezzel a II. János Pál pápa előtti szereplésükre, 1991-ben Máriapócson. – A dalokat illetően a szervezők kikérték a mi véleményünket is, de alapvetően is egy színvonalas műsort állítottak össze. Volt egy egész napos próba még augusztus 28-án egy gazdagréti templomban, majd szeptember 11-én, szombaton már tévés felvétellel együtt a Hősök terén. Nagyszerű karnagyokkal dolgozhattunk és egy szuper hotelben szálltunk meg – mondta a karnagy, aki elkötelezett keresztény embernek vallja magát. 

Regős Zsolt tizennyolc fős Fráter kórusával utazott Budapestre. – Már akkor beregisztráltattam magunkat, amikor a kongresszus szervezése megkezdődött. Ez tavaly volt, de akkor elmaradt a rendezvény, idén pedig újra regisztrálni kellett. A gyerekek nagy örömmel vettek részt, lelkületüket magyarázni sem kell, hiszen egyházi iskolába járnak, tehát közel állnak a valláshoz, az Istenhez – mondta, majd hozzátette, nagyon kemény munka volt felkészíteni a csapatot. – Az országból nyolcvanhárom, zömében felnőtt vegyeskart szerveztek össze a zárómisén fellépő, kétezres kórusba, ami a legkülönbözőbb műfajú műveket (gregoriánt, klasszikus egyházi kórusmű, keresztény könnyűzene angolul, magyarul) énekelte el. Ez a fellépés nekünk majdnem a csúcsot jelentette. Feldobódva jöttünk haza – mondta.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!