Ugrás a tartalomra

Összefogtak, hogy mindenkinek boldog legyen a karácsonya

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. december 18. péntek 18:15
A Miskolc Holding és tagvállalatai a Várva Várt Alapítványon keresztül segítettek a rászorulóknak.
Polonkainé Valcsev Ivanov Éva és Gerencsér Nóra. Fotó: Mocsári László

Teljesen megtelt egy tárgyaló a Miskolc Holdingban azokkal a játékokkal, csomagokkal, édességekkel, melyeket a vagyonkezelő és tagvállalatainak dolgozói gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben. Aki adományozott, felajánlásával a Várva Várt Alapítványt támogatta, a szervezet a krízishelyzetben lévő kismamák megsegítésére jött létre. 

A Miskolc Holding Zrt. HR vezetője a minap.hu-nak elmondta, az önkormányzati vagyonkezelőnél és a városi cégeknél a karácsonyi időszakban is nagy hagyománya van a jótékonykodásnak .

- A gyűjtés még novemberben kezdődött azzal a céllal, hogy idén is hozzájárulhassunk ahhoz, hogy minden gyermeknek békés, boldog legyen a karácsonya. Munkatársaink egészen elképesztő mennyiségű ajándékot gyűjtöttek össze, melyeket pénteken szállítottunk át ide, a Petőfi téri székházunkba. Itt csupán néhány napot időznek a csomagok, ugyanis a jövő hét elején a Gyermekvárosba és rászoruló családoknak szállítjuk el őket – mondta Gerencsér Nóra, aki köszönetet mondott a munkavállalóknak minden felajánlásért. 

A Várva Várt Alapítvány 2010-ben kezdte meg működését civil összefogással. Céljuk, hogy minden megfogant magzat várva várt személyként születhessen meg és az őket ellátni és felnevelni képes családba kerülhessenek továbbá az is, hogy a várandósságuk miatt lelki és/vagy anyagi krízishelyzetbe került édesanyáknak segítséget nyújtson annak érdekében, hogy a gyermekük hazagondozhatóvá váljon, vagy ha ez nem lehetséges, akkor segítséget nyújtson az örökbeadásban.

Az országos alapítvány több mint húsz helyen működik már hazánkban, többségében megyeszékhelyeken és ennek egyik állomása Miskolc. A szervezet megyei önkéntes koordinátora emlékeztetett, a vidéki városokban elsők között kaptak helyet, mégpedig önkormányzati támogatással.

-  A városi közgyűlés éppen egy évvel ezelőtt döntött arról, hogy használatba vehetjük azt a Vörösmarty utcai hatvankét négyzetméteres üzlethelyiséget, ahol jelenleg is működünk. Azóta intenzíven dolgozunk azon, hogy a várandósok, ha bajba kerülnek várandósságuk miatt, akkor tudjunk rajtuk segíteni. Borsod-Abaúj-Zemplénben eddig 74 esettel foglalkoztunk, amelyből 3 sikeres nyílt örökbeadással zárult – sorolta Polonkainé Valcsev Ivanov Éva.

Az alapítvány egyébként egész évben gyűjti az adományokat. A megyei koordinátor hozzátette, rendkívül hálásak azért, hogy karácsony előtt a városban és a városon kívül működő szervezetek is megmozdultak, összefogtak és az általuk képviselt ügyet, vagyis a babamentést támogatják.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!