Ugrás a tartalomra

Részvételi költségvetés – a döntés a miskolciaké, a kivitelezés a városé

Létrehozva
Miskolc város következő közgyűlési ülésén tárgyalják a képviselők a 2022-es költségvetést, amelynek egy során szerepel a „részvételi költségvetés”. Az itt elérhető összeg felhasználásáról közvetlenül a miskolciak dönthetnek majd. Hogy a – tervek szerinti – gyakorlatban miként fog ez működni, azt Kovács Kamilla civil részvételi referens foglalta össze.

„A város elkülönít a saját költségvetéséből egy összeget, aminek az elköltéséről közvetlenül az állampolgárok dönthetnek” – kezdi az alapvető definiálással Kovács Kamilla. Ennél azért összetettebb a történet, aminek az alapjait mi is ismertettük már.

Kép
kovács kamilla részvételi iroda
Kovács Kamilla civil részvételi referens. | Fotó: MiNap-archív, Mocsári László

A végeredmény valóban az lesz, hogy ennek az összegnek a sorsáról – ami a jelenlegi költségvetési tervek szerint 15 millió forint – majd a miskolciak dönthetnek, azonban egy rendszer vezet majd el megvalósulásig. Ez biztosítja majd, hogy a lehető legtöbb ember véleményének figyelembevételével szülessen meg a döntés.

A költségvetés várható elfogadása utáni első lépésként – még tavasszal – ötleteket vár majd a Városháza: bizonyos tematika mentén mi a miskolciak véleménye, mire költenék el a részvételi költségvetésben foglalt összeget.

A beérkezett elképzeléseket átnézik majd a Polgármesteri Hivatal szakosztályai, hogy biztosan olyanok jussanak tovább a következő szintre, amelyek megvalósíthatóak több – például jogi, építészeti vagy éppen hatásköri – szempontból. Emellett előzetes költségbecslést is készítenek majd, hogy kiderüljön, a részvételi költségvetésbe anyagilag belefér-e a megvalósítás.

A kritériumoknak megfelelő ötleteket azok gazdáival, érintettekkel és szakértőkkel együtt továbbfejlesztik.

"Ezek eredményeképpen kialakulnak azok az ötletek, amelyek megvalósítására szavazhatnak majd a miskolciak” – tette hozzá a civil részvételi referens. Amely, vagy amelyek ezek közül – a részvételi költségvetés keretéig – a legtöbb szavazatot kapják, azok kivitelezését vállalja a városvezetés.

Kovács Kamilla szerint a város nem tud minden ötletet megvalósítani, azonban a szavazáson keresztül lehetősége lesz az állampolgároknak eldönteni, hogy melyik ügy fontos számukra, melyikkel tudnak azonosulni, azaz szeretnék, hogy meg is valósuljon.

„A döntés az állampolgároké, a kivitelezés egyértelműen a városé” – zárta a referens.

Ez is érdekelhet

Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.
minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.
Dolgoznak a Kis-Hunyadon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.