Ugrás a tartalomra

A részvételi költségvetésre készül a Városháza

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. június 09. csütörtök 17:29
Hamarosan indul az ötletek fogadása a részvételi költségvetéshez: az állampolgárok dönthetnek annak a 15 millió forintnak a felhasználásáról, amit erre a célra különített el a városvezetés. A beérkező elképzeléseket a Polgármesteri Hivatal dolgozói dolgozzák majd fel, ezért felkészítést kaptak részvételi demokráciából.

A részvételi demokráciáról többször elhangzott már, hogy tanulnia kell azt mindenkinek. Egy újszerű módszerről van szó, aminek még az eszközei is most alkalmazkodnak a helyi sajátságokhoz.

A tanulás a Polgármesteri Hivatal dolgozóit is érinti, akik az egyik legfontosabb tényezői a történetnek, hiszen sokszor ők a kapuőrök abban a bürokratikus rendszerben, amely várja az állampolgárok inputjait.

Fotók: Dialóg Egyesület

Kovács Kamilla civil részvételi referens emlékeztetett, hogy mivel hamarosan indul az ötletek fogadása a részvételi költségvetéshez, különösen aktuális a kollégák felkészítése. Ugyanis, amikor beérkezik majd egy elképzelés, akkor az a téma szerint illetékes szakosztályhoz kerül előszűrésre, aminek például része egy kezdetleges költségbecslés elkészítése is.

Átvették a szempontrendszert, az eljárási rendet „úgyhogy felkészülten várja az önkormányzat az ötleteket” – tette hozzá Kovács Kamilla. Meglátása szerint érdeklődőek voltak a kollégák és a megoldásokat, a részvételi költségvetés sikeres lebonyolításának lehetőségeit keresték. „Mindenki, aki ott volt, azt szeretné, hogy ez az egész minél gördülékenyebben működjön” – összegezte a tapasztalatokat.

A folytatásra is volt igény, amit akkor valósítanak meg, amikor elkezdenek beérkezni az állampolgári ötletek. Ekkor menet közben beszélik majd át a tapasztalatokat, hogy az első miskolci részvételi költségvetést a tanulás mellett is a lehető legjobban sikerüljön megvalósítani.

A workshop megvalósításáról a szakmai együttműködő partner Dialóg Egyesület nevében Csere Áron János elnök beszélt. A város részvételi programjáról, pontosabban a részvételi koncepcióról hallhattak Varga Andrea alpolgármestertől, a Budapest Intézet és a Dialóg Egyesület szakemberei pedig magáról a részvételi költségvetésről tartottak előadást.

Az elnök is megjegyezte, hogy nyitottak és érdeklődőek voltak a hivatal munkatársai. „Azért volt a workshop hatalmas előrelépés, mert az önkormányzat több osztálya képviseltette magát, ők pedig tovább tudják adni a gondolatokat a közvetlen kollégáiknak” – mondta Csere Áron János.

Kiemelte, hogy sok olyan ötletet fogalmaztak meg a hivatal munkatársai, amelyek nagyban segítik a részvételi költségvetéshez kapcsolódó lebonyolítást – a szakmai megvalósítók pedig nem is gondoltak rájuk. A hivatal működését a hivatal dolgozói értik leginkább.

„A várost működtető hivatali szakembereknek is látniuk kell, hogy miért jó a részvételiség, mik az erősségei és kihívásai. Csak így lehet igazán az állampolgárok bevonásával működtetni a várost” – összegzett Csere Áron János.

További hírek

Olvasnivaló