Ugrás a tartalomra

Már zakatol a gyártósor a Fux új üzemcsarnokában

Létrehozva
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki átadó eseményen úgy fogalmazott a cég Besenyői úti telephelyén, hogy kis cégből több mint három évtized alatt egy „erősen növekvő” középvállalkozássá vált a Fux, ami versenyképes külföldön is.
Kép
A FUX Zrt. ünnepélyes csarnok átadója

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, eredményesen szerepeltek vármegyénk vállalkozásai a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban.

A FUX Zrt. az elsők között vehette át támogatói oklevelét. A miskolci, vezeték- és kábelgyártással foglalkozó, piacvezető vállalat 200 millió forint támogatást nyert el, melyet a cég fejlesztésére fordítottak: új húzó- és sodrógépeket vásároltak, és egy új csarnokot is építettek.

Az újdonságban a jövő

Ezt az új csarnokot, valamint a gyártószalagot adták át ünnepélyes keretek között csütörtök délután. A közel 35 éves cég igazgatósági elnöke, Barkóczi István felidézte a kezdeteket, ahogyan kis cégből mára középvállalkozássá fejlődtek.

Ebben nagy szerepe volt – hangsúlyozta – a rengeteg munkának és az innovációra való nyitottságnak.

Kép
A FUX Zrt. ünnepélyes csarnok átadója

Hiszek abban, hogy az újdonságban mindig nagy jövő van

– fogalmazott Barkóczi István.

Az igazgatósági elnök elmondta, hogy a 100 százalékban magyar vállalatnál szeretnék, ha tevékenységükkel büszkévé tennék Miskolcot és a térségét. A sikerek mellett meglátása szerint még sok feladat vár rájuk, de egy konkrét terv már meg is fogalmazódott: tovább terjeszkednének, és a szomszédos ingatlant megvásárolva bővítenének.

Bővítették a létszámot

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy az 1991-es alapítása óta rengeteget fejlődött a vállalat, ami tavalyhoz képest is jelentősen, mintegy negyven fővel bővítette munkavállalói létszámát.

Kép
A FUX Zrt. ünnepélyes csarnok átadója

A politikus rámutatott arra is, hogy a Fux elkötelezett a kutatás-fejlesztésben, szorosan együttműködik a Miskolci Egyetemmel, és a duális képzés keretében hallgatókat is fogad gyakorlatra.

111 projekt, 10 milliárd forint

Az üzemcsarnok ünnepélyes átadásán beszédet mondott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ismertette: a Demján Sándor 1+1 Programban kiosztott támogatások kétharmada – csaknem 70 milliárd forint – a leghátrányosabb helyzetű régiókban működő cégekhez került, így a program egyszerre ösztönzi a beruházásokat és a vidékfejlesztést.

Elmondása szerint a programban 1386 vállalkozás részesül támogatásban összesen 108 milliárd forint értékben.

Úgy fogalmazott: a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a magyar vállalkozások bátran fejlesszenek, technológiát váltsanak, és magasabb hozzáadott értékű termelésre álljanak át.

Kép
A FUX Zrt. ünnepélyes csarnok átadója

A miniszter ismertette, hogy a kkv-kat érintő programban a legtöbb sikeres pályázat az Észak-Alföldről érkezett, a területen csaknem 300 pályázat valósult meg 23 milliárd forint értékben. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vállalkozások között pedig már 111 nyertes projektet hirdetett ki a kormány, mintegy 10 milliárd forint összegben.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta azt is, hogy a Demján-programban bent maradt 20 milliárd forint, ezért ki fogják írni a program folytatását, a tervek szerint már decemberben.

Kicsiből közepes

Nagy Márton végül elismerően szólt a miskolci vezeték- és kábelgyártó cégről, kiemelve azt, hogy kis cégből több mint három évtized alatt egy „erősen növekvő” középvállalkozássá vált, ami versenyképes külföldön is. Márpedig – vélekedett a nemzetgazdasági miniszter – az igazi kihívást a nemzetközi piacok jelentik, és ezeken is jól teljesít a Fux.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

– Nagy örömmel látom, hogy nem állnak meg, bővíteni akarnak – hangsúlyozta a miniszter, aki annyit elárult még, hogy a cég vezetésével több területről is egyeztettek, így hazai és nemzetközi beruházásokról egyaránt.

A szalagátvágást követően a miniszter beindította az új gyártósort. Az átadót követően Nagy Márton miniszter részt vett és előadást tartott a BOKIK által életre hívott Kopátsy Klub következő ülésén, erről külön cikkben számolunk be.

Címkék

Ez is érdekelhet

5 ös busz, mvk
Ha stabil munkahelyet keres, irány az MVK
Miskolc
Autóbuszvezetőket keres az MVK, a közlekedési társaság a napokban kezdte el a toborzást.
Csőcsere a Klapkán
Kezdődik az avasi utak felújítása: mutatjuk térképen a helyszíneket
Miskolc
Május 4-én megkezdődik az avasi utak felújítása.
Változik a villamosközlekedés a Régiségvásár ideje alatt
Miskolc
Május 3-án, vasárnap a Régiségvásár miatt 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek.
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Fokozott figyelem a ballagások miatt Miskolcon
Miskolc
Több mint 20 iskolában tartanak Miskolcon ballagási ünnepséget április 30-án. Emiatt fokozottan kell figyelni a biztonságra és egymásra, ebben segítik a rendőrök munkáját a MIÖR és a polgárőrség munkatársai.