Ugrás a tartalomra

Segítsünk a civil szervezeteknek! – on-line gyűjtik az adományokat adventkor

Létrehozva
Idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a hagyományos jótékonysági vásárok, ezért on-line adománygyűjtő akciót szervez a Civil Központok országos hálózata a Miniszterelnökséggel együttműködve. Az Adventi Civil Börze kezdeményezés keretében megyénkből három szervezet kap lehetőséget arra, hogy adománygyűjtő kampányt indíthasson.

Az Adventi Civil Börze november 23-án indult. A kínálat hétről hétre gazdagodik, így a megyénkből az első héten egy, a második héten kettő, december 7-ét követően pedig már három szervezet – a „Szeresd Még Jobban” Az Értelmi Fogyatékos Óvodásokért Alapítvány, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete, valamint az Ifjúságért Alapítvány – adománygyűjtő felülete lesz látható egészen az akció végéig, karácsonyig – tájékoztatott honlapján az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület.

Addig érdemes minden héten ellátogatni a civil.info.hu címen elérhető adománygyűjtő felületre. Így biztos, hogy mindenki megtalálhatja azt a számára fontos ügyet, amit jószívvel támogathat. A támogatni kívánt szervezetek kiválasztásban segítenek a felületen elérhető fotóval és videóval kísért bemutató anyagok.

Bármely magán- és jogi személy adományozhat bármekkora összeget. Az adományozás banki átutalással történik, a közleménybe az „Adventi Civil Börze” (vagy röviden „ACB”) megjegyzést szükséges beírni. Egy adományozó akár több, neki tetsző és a bemutatkozás során számára meggyőző szervezetnek adományozhat. Az adományt fogadó szervezet utaláshoz szükséges adatai a kampányfelületen, illetve a szervezet honlapján találhatóak. A szervezők azt javasolják, hogy az ajándéktárgyakkal kapcsolatban az adományozó keresse fel az általa kiválasztott civil szervezetet a megadott elérhetőségen keresztül.

A szervezetek igény esetén apró ajándéktárgyakkal köszönik meg az adományt. Az ajándéktárgyakat számos esetben maguk a szervezetek tagjai, foglalkoztatottjai készítették el. Az adományozónak a kampányfelületen feltüntetett elérhetőségeken (pl. honlap, e-mail cím stb.) keresztül lehetősége nyílik az adományt fogadó szervezettel való kapcsolatfelvételre és az ajándéktárgy kiválasztásával, illetve annak eljuttatásával kapcsolatos egyeztetésre.

Ez is érdekelhet

Ez a cuki gombóc a hónap állata a Miskolci Állatkertben
MiskolcVilágSzabadidőKörnyezet
Wilsont nagyon szeretik a látogatók.
Megtartották a leendő vakvezető kutya tanoncok „keresztelőjét”
MiskolcSzabadidő
Orka, Oberon és Ónix – különleges neveket kaptak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei. A kilenc kiskutya nevét Feta, az alapítvány terápiás kutyája húzta ki.
A régió legjobb fiatal zenészei Miskolcon mérik össze tudásukat
MiskolcOktatásKultúra
Két napon át tartják a régió egyik legjelentősebb zenei megmérettetését: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Nagy fába vágják a fejszéjüket a segítők a Tetemváron és a Bábonyibércen
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Elindult az „Együtt a Tetemvár - Bábonyibérc városrészekért!” elnevezésű TOP Pluszos projekt megvalósítása Miskolcon, amelyben három éven át segítik majd az itt élőket.