Ugrás a tartalomra

Számítógépeket adományoztak a miskolci oroszlánok

Létrehozva
A két készülék a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületéhez került.
Kép
Fotó: Mocsári László

Október 15. a Fehérbot Nemzetközi Világnapja, aminek célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére. Az Első Miskolci Lions Klub két számítógépet ajándékozott ezen a napon az egyesület részére, hogy ezzel is segítsék a szervezet munkáját.

- A látássérültek önálló életre való törekvését könnyítik ezek a számítógépek: hozzájárulnak az egyesület működéséhez, a szolgáltatásainkhoz, és ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozóink könnyebben végezhessék el feladatukat – nyilatkozta lapunknak Barnóczki Gábor egyesületi elnök, aki elmondta, az átvett készülékeket oktatáshoz, a látássérültek informatikai képzéséhez használják majd.

Szüret helyett számítógépek

Zarándy Vilmos, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke beszélt az adományozás előzményeiről is.
- Már hagyománnyá vált, hogy minden évben megszervezzük a Disznókő Szőlőbirtokon a Vakok és Gyengénlátók Szüretét, ami nagyon kedvelt program a résztvevők körében. Emellett egyedülálló kezdeményezés is: a vakok végzik a szüreti munkát, az így készült bort pedig rend szerint jótékonysági céllal bocsájtjuk áruba. Idén ez a program – a kialakult járványhelyzet miatt – sajnos elmaradt, ezért úgy gondoltuk, valahogy átformáljuk az egyesület céljaihoz történő hozzájárulásunkat.

Az igények felmérése után a lehetőségek keresése került előtérbe. Az első Miskolci Lions Klub titkára, Kovács Krisztián vette kézbe az adományozást, aki egy informatikai cégnek, a SimpSec Kft-nek az ügyvezetője is egyben, így gyakorlatilag a klub és a cég közös hozzájárulásáról beszélhetünk.
Az átadott két számítógépben i 3-as processzorok dolgoznak, Windows 10 operációs rendszer fut rajtuk, monitor, billentyűzet és egér is jár hozzájuk, tehát tulajdonképp használatra készen, telepítve adták át azokat az egyesületnek.

Elnapolt programok

Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke elmondta azt is, hogy nem a szüreti program volt az egyetlen, ami a járványhelyzet miatt elmaradt.
- Márciustól május végéig bezártuk az ügyfélszolgálati irodánkat. Sok közösségi és sportrendezvényt is elhalasztottunk – ezek nagy részét nyáron igyekeztük pótolni. Most újra el kell gondolkodnunk, hogy megtartjuk-e a betervezett eseményeket. Az már biztos, hogy olyan hagyományos téli rendezvényeink elmaradnak, mint az Erzsébet-Katalin napi bál. Az ügyfélszolgálati irodánkat azonban nem szeretnénk bezárni. A szolgáltatásaink tehát továbbra is elérhetőek maradnak.


 

Ez is érdekelhet

Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.
JátszóTér a Horváth tetőn
Még egy hetük marad a miskolci gyerekeknek: hamarosan lezárul a pályázat
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Miskolc város önkormányzata gyerekeknek hirdetett pályázatot. Hamarosan lejár a határidő.