Ugrás a tartalomra

Szemétszedés a tisztább Bükkért

Létrehozva
Mintegy harminc köbméter szeméttől tisztították meg a terepet Pereces külterületén. Sokan részt vettek a szombat délelőtti szemétszedő akción, amit Serbán Zsolt bükki tisztasági nagykövet szervezett.
Preview Image
Szemétszedés Perecesen a tisztább Bükkért | Mocsári László képgalériája

Használt pelenkák, ruhák, pezsgősüvegek, gumiabroncsok, WC-ülőkék – felsorolni is nehéz mi minden rejtőzött a szemétkupacok között.  A sikeres akcióhoz azonban a jó időre is szükség volt, hiszen a Bükk lábánál fekvő külterületen, a meredek domboldal és a sűrű növényzet is nehezítette a szemétszedést.

Bazin Levente a terület önkormányzati képviselője két konténert hozatott, valamint zsákokat, kesztyűket biztosított a résztvevőknek.

Kép

-Az akció eredményes volt, sokan eljöttek, mintegy 30 köbméter szemét gyűlt össze – mondta a képviselő - de még így sok hulladék maradt, ezért havonta legalább egyszer biztosan szervezünk majd hasonló akciót a külvárosi részeken. A konténerek elszállítását a Mirehu Nonprofit Kft. vállalta, a nagyméretű lomokat a Városgazda viszi el.

Bazin Levente köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett az akcióban, különösen a szemétszállítócégnek amiért alacsony áron vállalták a konténerek elszállítását. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.