Az ünnep közeledtével egyre nagyobb gondot okoz a megfelelő ajándék megtalálása szeretteink számára. Járjuk a boltokat, böngésszük az internetet, hogy mivel tudnánk egymásnak kedveskedni és széppé tenni a karácsonyt. Pontosabban fogalmazva, szeretnénk egy szép ünnepet rendezni, hogy mindenki boldog legyen.
Mielőtt bármit is veszünk, előtte egy alapvető kérdést kellene tisztáznunk, hogy mi is valójában az ajándék? Sokan úgy gondolják, hogy az ajándék olyan tárgy, amit én adok a másiknak amivel őt boldoggá teszem, illetve fordítva, ő tesz engem boldoggá. Ehhez pedig jó szem és pénztárca kell csupán. A kérdés pontosabb megválaszolásához, szeretnék felidézni egy jól ismert jelenetet. A szülő a gyermekével együtt lép be a bevásárlóközpontba. Egyszer csak megakad a csöppség szeme egy színes játékon és egy pillanat alatt beleszeret. Neki ez kell, nélküle nem fog tudni hazamenni és ekkor kezdődik a jelenet. Ki enged a szülő vagy a gyerek? A szülő a jelenet kezelhetetlensége miatt, inkább enged a gyerek kérésének, hogy ne kelljen mindenki előtt harcolnia és végig élni a gyereke zsaroló hisztijét. Nem kívánom a történetet tovább folytatni, mert megvan benne a kérdésünkre a válasz. Az igazi ajándék az, amihez az ember szíve hozzáragad vagy hozzátapad. Úgy is mondhatnánk, az ami nélkül nem tudok élni. Mit szeretnénk karácsonykor, kihez vagy mihez tapadjon vagy ragadjon hozzá a szívünk? Tárgyakhoz vagy egymáshoz? Valójában ezt kell eldönteni. A reklámok a csillogás fényével igyekeznek az ember szívét sok esetben megtéveszteni. Szükségtelen tárgyak reklámozásával vágyat ébresztenek bennünk arra, hogy azokat megszerezzük, mert elhitetik velünk, hogy azok nélkül még élni sem lehet. „Ez a te hangod...., ez neked jár..., ezt igazán megérdemled...” Ilyenkor kérdezzük meg magunktól: Tényleg szükségem van ezekre a tárgyakra? Valóban annyira fontosak, hogy mindent megelőznek az életem fontossági sorrendjében, mert a hibás sorrendnek mindig következménye van. Ez az ajándék iránti „szerelem” nem egymás közötti szeretetünket, hanem a tárgyak iránti vonzalmunkat erősíti. Nyugodtan nevezhetnénk karácsonyi narkotikumnak, kábítószernek, melynek mára már megvannak az elvonási tünetei is. A tárgyak, ajándékok nélkül már nem tudunk karácsonyt ünnepelni, de sajnos már az ajándékokkal sem. Nekem kire van szükségem, a férjemre, a feleségemre, a gyermekemre vagy egy csillogó csecse-becsére? Ha arra van szükségem, akit „Szívemnek” nevezek, akkor Őrá kell tenni a hangsúlyt. Ezt viszont csak egy valakitől lehet megtanulni, Jézustól. Nem véletlen, hogy Jézus születését, a Szeretet Ünnepének nevezzük. Ő egész földi életét ránk és értünk áldozta fel. Nem érzelmeket kívánt kiváltani az emberekből, hanem élete cselekedeteivel mutatta meg a szeretetét. Ha ezt mi is meg tudjuk mutatni szeretteinknek, akkor lesz igazi karácsonnyá az ünnep, melynek járulékos kifejező része lehet egy meglepetés, egy ajándék. Az Istentől való szeretet a legtalálékonyabb, mert mindig megtalálja, hogyan adhatja önmagát a másikért és a másiknak. Ahol csak az ajándék a végső megoldás ott többnyire meghalt a szeretet. Ilyenkor aztán jöhetnek a hitelek is, mégsem válunk egymás szeretteivé csak megajándékozottjaivá. Idén is mi döntünk, hogy magunkat adjuk, vagy valami tárgyat veszünk ajándékba, elveszítjük vagy megnyerjük egymást! Milyen szomorú, hogy a vastag pénztárcájú Európában élők ilyen szegényesen készülnek karácsonyra. Ezzel ellentétben a még sokszor nyomorban élő harmadik világban élők pedig , talán éhesen is, de tudnak szeretni és örülni annak, amit Jézus hozott az első karácsonykor ebbe a világba. Nem kellene ennek így lennie Európában sem! Legyen idei karácsonyunk mottója: Nekem a karácsony a SZÍVÜGYem!
Sándor Frigyes evangélikus lelkész
