Ugrás a tartalomra

Asztalra került a természet

Létrehozva
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Szeleta Park közös szervezésében megvalósuló programon a látogatók a „vadon ízeit” kóstolhatták meg. A túra erdei különvonattal indult a Papírgyári megállóból, több megállót érintve egészen a Csanyik-völgyig. A kisvonat ablakán túl lassan váltottak a színek: a sárguló levelek, a ködbe burkolózó fák és az avar illata adta meg a gasztroutazás őszi hangulatát.

A Bükk rejtett ízei

A terepen a résztvevők megismerkedhettek a vadzöldségek, vadgyümölcsök és gombák gyűjtésének fortélyaival, miközben Bózsó Gyula okleveles erdőmérnök és ehető vadnövény-szakértő – Az ERDŐ finom című könyv szerzője – vezette őket végig a Bükk rejtett ízein. A megállóknál nemcsak tanulni, hanem kóstolni is lehetett: a Bükki Nemzeti Parki Védjegyes termékek mellett erdei alapanyagokból készült falatok kerültek az asztalra.

Kisvonattal utazhattak

A kisvonat minden megállójánál újabb illatok, színek és ízek várták az utasokat. A friss levegő, a ropogó avar és a kosarakban megbúvó termések együtt adták azt a különleges élményt, amelyben a természet egyszerre lett tanító, tápláló és inspiráló.

A program végén a Szeleta Parkban lehetőség nyílt a megkóstolt termékek megvásárlására is. A szervezők célja, hogy az „Ehető Erdő” túrák hagyománnyá váljanak: a természet felfedezése így nemcsak a szemnek, hanem az ízlelőbimbóknak is maradandó élményt kínáljon.

Gasztroexpressz

A gasztroexpressz november 8-án ismét útnak indul, hogy újabb kalandra hívja azokat, akik szeretnék megízlelni az erdő legfinomabb titkait.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.