Ugrás a tartalomra

Teljesen megújul a Szirmán átvezető út

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. június 26. péntek 11:31
A forgalomkorlátozásokkal  járó munkálatok a Miskolci utcán pénteken kezdődnek, és várhatóan több hétig tartanak.
Fotó: Végh Csaba

Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 3604-es jelű Miskolc-Kistokaj összekötő út Miskolc-Szirma belterületi szakaszán, vagyis a Miskolci utcán – ezt sajtótájékoztató keretein belül jelentette be csütörtök délelőtt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Peiker Tamás, a közút megyei igazgatója.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a munkálatok az Y-híd közelgő felújítása miatt váltak szükségessé.

-A fejlesztés miatt jövő évben le kell majd zárni a régi hidat, emitt csak Szirma felől lesz megközelíthető Marintkertváros, és a két városrészben élők is csak erre felé tudják majd elérni Miskolcot. A cél az volt, hogy a kritikus időszakban már egy megújult út vezesse át az Y-híd beruházás miatt megnövekedő forgalmat – mondta Csöbör Katalin.

A legrosszabb szakasz

Peiker Tamás hozzátette, a közút tisztában van vele, hogy a Martinkervárostól Kistokajig tartó teljes szakasz felújítása indokolt lenne, azonban a forrásaik ezt nem tették lehetővé, ezért úgy döntöttek, most legrosszabb állapotú szakaszt újítják fel teljesen.

- A körülbelül nyolcvan millió forintból megvalósuló felújítás pénteken az előkészítő munkákkal kezdődik: ekkor a csatlakozó utcáknál és az átkelési szakaszon kiépített hat buszmegállóban megtörténik a felületek előkészítése és a nyomvályúk profilmarása. Ezután várhatóan hétfőn aszfaltozással folytatódnak, mely körülbelül négy napig tart. A burkolatfelújítással érintett szakaszon 1995 méter hosszban, átlagosan 6,2 méter szélességben új, 5 centiméter vastag kopóréteget építenek a szakemberek, közel 1500 tonna melegaszfalt keverék felhasználásával. Ezt követően a befejező munkák részeként padkát építenek és új útburkolati jeleket festenek fel – sorolta a részleteket a szakember.

Félpályás útlezárás lesz

A megyei igazgató felhívta a figyelmet, hogy a munkálatok ideje alatt részleges forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek, félpályás zárások mellett jelzőőr, vagy forgalomirányító fényjelző készülék irányítja majd a forgalmat.

A menetrend szerinti autóbuszjáratok változatlan útvonalon közlekednek majd, azonban kisebb fennakadásra és késésre lehet számítani.  A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. ezzel kapcsolatosan közleményben tudatta: a felújítás miatt a 3-as autóbuszoknál néhány perces késésre lehet számítani ebben az időszakban.

Aki teheti, kerüljön

Peiker Tamás hozzátette, azt kérik a személygépjárművel arra közlekedőktől, hogy a munkálatok ideje alatt lehetőleg tranzit útvonalként ne használják az érintett útszakaszt, az ott lakók pedig a lehetőségekhez mérten, alternatív útvonalakon közelítsék meg úti céljukat Miskolc-Szirma mellékút hálózatán.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával közlekedjenek. A javítási munkák idején az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

További hírek

Olvasnivaló