Ugrás a tartalomra

Tető alá került a DVTK épülő multifunkciós sportcsarnoka

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. október 01. csütörtök 08:48
A klub reményei szerint a létesítményt jövő tavasszal vehetik majd birtokba a sportolók.



Jó ütemben halad a DVTK új multifunkciós sportcsarnokának kivitelezése – erről egy helyszíni bejáráson számolt be lapunknak Képes Lóránt, a klub beruházási igazgatója. A tetőborítás a közelmúltban készült el, de megkezdődött már a belső terek kialakítása is.

- A belső gépészeti munkák szinte kész vannak, a festés elkezdődött, a glettetlés folyamatban van, burkolás zajlik. Tehát olyan állapotban van a csarnok, hogy a 2019 nyáron megkezdett kivitelezés, ha minden jól megy, és a terveink szerint alakul, akkor ez év végén, jövő év elején befejeződik és reményeink szerint jövő tavasszal, már az első kosárra dobást is megtörténhet az új csarnokban – részletezte a beruházási igazgató.

Ahogyan arról korábban részletesen is beszámoltunk, a háromszintes és háromezer-ötszáz fős csarnokot elsősorban a DVTK női kosárlabdacsapat és annak utánpótlása használja majd. A beruházást a kormány és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége finanszírozza, és mintegy 5 milliárd forintba kerül.

Még több kép az új sportcsarnok építéséről - Mocsári László képgalériája

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!