Ugrás a tartalomra

Tücsökfehérjéből készített snack: új magyar találmány

Létrehozva
A csoki egészséges alternatívájaként egy 24 éves orvostanhallgató, Péter Dániel fejlesztette ki az új tápanyagdús nasit.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: pexels.com


A leggyakoribb visszajelzések szerint a terméknek cseppet sincsen tücsök íze. A többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet az orvostanhallgató ötletének köszönhető – írja az agroinform.hu.

Mint írják, Péter Dániel olyan alapanyaggal akart dolgozni, amelynek a lehető legkisebb a környezeti lábnyoma, mégis tápanyagdús, bárki számára fogyasztható és egészséges.

Az orvostanhallgató társakat is talált ehhez a projekthez, így együtt dolgozik unokatestvérével, aki a vállalkozás társalapítója. Ma már táplálkozástudományi szakember is segíti a fiatalok termékfejlesztését. 

A tücsök ma már szinte superfoodnak tekinthető és nagyon úgy tűnik, hogy bőven akad rá kereslet. A vállalkozás eddig 3000 eladott szeletnél jár, olvasható a portálon.

A tücsökfehérje könnyen emészthető, magas biológiai értékkel rendelkezik, ezáltal részt vesz a gyorsabb és hatékonyabb izomépítésben. 

Az Európa Unió egyelőre négy rovarfajt engedélyezett emberi fogyasztásra. Két fajta lisztkukac, a vándorsáska és a házi tücsök van fent ezen a listán. A hallgató és csapata végül az utóbbi mellett döntöttek, főleg azért, mert ezt többen elfogadják Európában, ráadásul azt gondolták, hogy még Magyarországon sem annyira rossz a rovar megítélése.

Ez is érdekelhet

Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.
Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.