Ugrás a tartalomra

Új korszak kezdődik a miskolci vízilabdában

minap.hu/Miskolc TV
Utoljára módosítva
2020. május 06. szerda 12:56
Az országos médiát is bejárta a hír, hogy a Pannergy-MVLC lemondott a támogatásának egy részéről, ezzel segítve a miskolci önkormányzat koronavírus elleni védekezési feladatait. A döntés hátteréről Bachner András, a Pannergy-MVLC sportigazgatója nyilatkozott.

Mint arról mi is beszámoltunk, Miskolc élvonalban szereplő vízilabda csapata úgy döntött, támogatásának egy részét felajánlja a vírus elleni védekezésére. A Pannergy-MVLC 25 millió forint működési támogatást kapott volna az önkormányzattól, a város költségvetéséről még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt döntött Miskolc közgyűlése. Ezt azonban a járvány felülírta: mára a vírus elleni védekezés, a gazdaság újraindítása, és az alapfeladatok biztosítása a legfontosabb – a Pannergy vízilabda csapata szerint. A klub ezért lemondott a veszélyhelyzet kihirdetéséig ki nem utalt több mint 16 millió forint önkormányzati támogatásról.

- A koronavírus okozta helyzet sokak mindennapjait, a gazdasági életet ellehetetlenítette – amihez a sport is hozzátartozik. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy ezt a helyzetet hogyan oldjuk meg. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ezzel tudunk segíteni. Ez csepp a tengerben, de az első csepp mindig nagyon fontos – fogalmazott Bachner András.

Bachner András, szakmai igazgató

A jövő csapatát építik

A lépés hátteréről nyilatkozva a szakmai vezető elmondta, az elhatározásra a csapat céljainak újratervezése vezetett.  - Az átértékelt célok után jutottunk arra a következtetésre, hogy ezt a lépést meg tudjuk és meg is akarjuk tenni. Öt évvel ezelőtt nyilatkoztam azt, hogy 4-5 éven belül szeretném, ha a csapat legalább fele miskolci nevelésű játékos lenne. Hála az utánpótlás nevelésünknek, most lehetőség nyílik arra, hogy ezek a 16-18 éves fiatalemberek bemutatkozzanak a legmagasabb osztályban – ismertette Bachner András. A fő cél pedig az, hogy az utánpótlásból érkező játékosok felzárkózzanak az országos bajnokság élmezőnyéhez.

- Nyilvánvaló, hogy ez egy olcsóbb csapat lesz, tehát nem várhatjuk el a várostól sem, hogy ugyanúgy támogasson minket, mint ahogy eddig támogatott – tette hozzá a sportigazgató, aki szerint ezentúl még inkább hangsúlyossá válik az, hogy mennyire szükség van az utánpótlás nevelésre. A cél, hogy ne kelljen drágán, magas fizetésű játékosokat vásárolni ahhoz, hogy a csapat eredményes lehessen. - A lehetőségekhez mérten és az élet által diktált normák szerint mindenki kapja meg azt, ami megérdemel, de ne szálljunk el. Ennek a jegyében léptünk, és fogjuk építeni a jövő csapatát Miskolcon. Ezzel egy korszak lezárult a miskolci vízilabdában, kezdődik egy másik korszak – hangsúlyozta a sportigazgató.

Május 11-én döntenek

A kialakult járványhelyzet miatt márciusban egyik napról a másikra állt le a munkavégzés a klubnál, előtte a csapat jó úton járt az elmúlt szezonok teljesítményének megismétléséhez. Már elkezdődött a bajnokság középszakasza, a felsőházban pedig biztosan tartotta nemzetközi kupaszereplésre jogosító pozícióját a miskolci együttes. A félbeszakadt hazai felnőtt és utánpótlás bajnokságokkal kapcsolatosan eddig még nem döntöttek, erről a Magyar Vízilabda Szövetség május 11-i ülésén határozhatnak.  - Az eddig elért 28 pontunk minket jogosít arra, hogy méltóan, a 2019-2020-as évet Európa-kupás helyen zárja le a Miskolc, 6 pont előnnyel a hatodik helyezett előtt, ez egy nagyon jó teljesítmény. A 2021-es bajnokságban új kerettel, egy átszervezett miskolci csapat fogja felvenni a versenyt – mondta Bachner András.

A csapat a leállást követően április közepén állt újra munkába, a játékosok jelenleg egyéni szárazföldi felkészülést végeznek. - Nem tudjuk, hogy a járványhelyzet mely fázisában tartunk. Várjuk, hogy elkezdjünk igazán edzeni, a kondiedzéseket végezzük, de nagyon hiányzik a víz. Azt, hogy mikor fogunk tudni vízbe szállni és megkezdeni a normális edzéseket, mikor lesz megengedett a kontaktusok felvétele, még nem tudni – fogalmazott a szakmai igazgató. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!