Ugrás a tartalomra

Ülésezett Miskolc város közgyűlése

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. október 07. csütörtök 17:24
A grémium tizenegy napirendet tárgyalt a csütörtöki ülésen, melyet ezúttal is élőben közvetítettünk.

Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte a közgyűlésen megjelenteket. A testület 28 tagja közül 25-en voltak jelen a 9 órai kezdéskor. A városvezető a közgyűlés elején felsorolta azokat a jeles miskolci közéleti személyiségeket, akik a grémium legutóbbi ülése óta elhunytak, rájuk néma főhajtással emlékeztek.

A képviselők a napirend elfogadásával folytatták a munkát, a négyes napirendet visszavonták (ez az Erzsébet fürdő körüli területrendezésről szólt).

1. Javaslat az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló 8/2021. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítására és a kapcsolódó döntések meghozatalára (I. féléves korrekció). Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szilágyi Kornél, a Gazdálkodási Főosztály főosztályvezetője ismertette az első előterjesztést. Emlékeztetett, a költségvetés általános szabályait felülírta a koronavírus-járvány, 2020 novemberétől a polgármester látta el a közgyűlés feladatait, így készült el az idei költségvetés, így fogadták el az erről szóló zárszámadási rendeletet is. A 2021-es költségvetés kapcsán rámutatott, a központi döntések értelmében a kis- és középvállalkozásoknak csak az iparűzési adó felét kellett befizetniük, ez több mint 1 milliárd forintos kiesést jelentett, és a további döntések hasonló nagyságú mínuszt okoztak. Elég csak arra gondolni, hogy megszűnt a közösségi közlekedés állami támogatása, és a gépjárműadó elvétele is nehézséget jelent az önkormányzat számára. A parkolás ingyenessé tétele pedig több mint 600 millió forintot jelentett. Ezek miatt egy takarékos, feszes költségvetést állítottak össze szűk 32 milliárdos főösszeggel. A módosításban jelezték az állami kompenzációt: a közösségi közlekedésre 700 millió forint jutott, a városgazdának 300 milliós támogatást adtak, a közvilágításhoz és a víziközműhöz 200 milliót, pályázatok elkészítésére pedig 100 milliót szántak. Az integrált óvodai rendszer, a MIÓVI létrehozása miatti költségvetési módosításokat is tartalmazza az előterjesztés.

Az előterjesztést és a módosítókat az érintett bizottságok támogatták.

Szopkó Tibor alpolgármester

Szopkó Tibor alpolgármester elmondta, egy olyan napirendet tárgyal ma a grémium, ami békeidőben inkább technikai jellegűnek tekinthető, azonban most ennél többről van szó.

– Számomra ez a rendelettervezet és a határozati javaslatok annak a tanúbizonyságát adják, hogy az év elején elfogadott rendeletünk kifejezetten felelős, takarékos, feszes volt. Az önkormányzat és az intézményrendszer működőképes maradt, sőt még fejlesztésre is volt lehetőség. Nagyon nehéz volt a működőképesség megőrzése, a szakembereink rengeteget dolgoztak ennek érdekében. Mindenkinek köszönet érte. A céltartalék képzése felelős, és jó döntés volt. Bízom benne, hogy a jövő évi költségvetésünket ilyen jellegű terhek már nem fogják befolyásolni – hangsúlyozta.

Veres Pál lezárta a vitát.

2. Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról – (MÉSZ) szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési és terv. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szunyogh László, Miskolc főépítésze ismertette az előterjesztés részleteit. Tudatta, hogy ez egy olyan módosítás, amivel kapcsolatban a Miskolc Holding kereste meg az önkormányzatot. A repülőtér megszűnésével a területet gazdasági területté nyilvánítanák. Itt jönne létre a légimentőbázis, a terület egy részén. Az előterjesztés arról szól, hogy kiemelt gazdasági övezetté nyilvánítsák a területet.

Szunyogh László főépítész, Fotók: Mocsári László

Hollósy András (Fidesz) önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, 2019 előtt „mindig az a vád ért minket a jelenleg városvezető koalíció részéről, hogy elherdáljuk a repülőtér területét, ami most 90 éves”.

– Akkoriban a baloldal minden elképzelésünket megfúrta, ami a repülőtér további működését biztosítja. Most nem látjuk, hogy lenne ilyen javaslat. A kérdésünk az, hogy lesz-e repülőtér, vagy nem? Annak nagyon örülünk, hogy a légimentők egy szűk területen tudnak működni, de úgy látjuk, hogy a Lufthansa után a miskolci repülőtér is elszállóban van – mondta.

Veres Pál reagálásában emlékeztetett, a Lufthansa a COVID-járvány miatt nehéz helyzetbe került, és azért vált okafogyottá az itteni működése, mert eladta azon repülőit, amiket itt javított volna. Ugyanakkor – hívta fel rá a figyelmet a városvezető – ígéretet tettek, hogy ha jobbra fordul a helyzet, akkor jelentkeznek.

Azt is mondta a városvezető, hogy a repülőtér a jelenlegi területén már nem fejleszthető, csak kisgépek leszállására alkalmas. Közben viszont az ipari park cégei bejelentkeztek a repülőtér területére, fejlesztési területként. Egyébként pedig – mutatott rá Veres Pál – kormányelőterjesztés készül arról, mely városokban fejleszthetik a repülőtereket, és ebben Miskolcot is megnevezik.

– Ez 2024-nél előbb nem jöhet létre, Miskolcnak azonban addig is kell repülőtér, ezzel kapcsolatban előrehaladott tárgyalásokat folytat a város és a Miskolc Holding. Ez a határozat nem arról szól tehát, hogy ebben a pillanatban megszűnik a repülőtér, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy később ez gazdasági övezetté válhasson. Szeretnénk, ha Miskolcnak lenne repülőtere, nem mondunk le erről – hangsúlyozta a városvezető.

Hegedűs Andrea (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes azt mondta, „vegyes érzései” voltak, amikor elolvasta az előterjesztést.

– Bármennyire is tudtuk, hogy ez lesz a sorsa, hiszen erről már korábban döntés született, ezzel mégis a miskolci repülés történetének 90 éves időszakát zárjuk le. Egy sokadik ipari park nem túl innovatív fejlesztés egy reptérhez képest, a város gazdasági életének viszont fontos. Ettől független nem kellene hagyni veszni értékeinket. Régészeti érintettség nem állapítható meg, de Árpád-kori és szkítakori emlékeket tártak fel a területen az 1950-es években. Kérem a városvezetést, ezekre az értékekre figyeljünk oda. A múzeum talajmozgatásos feltárást javasol a területre régészeti megfigyeléssel. Ezt támogatnunk kell. De ez mennyiben felel meg a korrekt régészeti feltárásnak? Garanciákat kérek történelmi emlékeink feltárására és megőrzésére – tette hozzá.

Veres Pál válaszában leszögezte, ez teljesülni fog itt is.

3. Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról – (MÉSZ) szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési és tervezési szerződés jóváhagyására, valamint kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására a Miskolc 45563/3, 45566/2, 45566/4, 45567, 45568/2 hrsz.-ú ingatlanokra. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szunyogh László főépítész ismertette a helyi építési szabályzat módosításáról szóló előterjesztést. A Bihari és Társa, a Bástya Hotel működtetője azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy ha a hotel melletti utat megvásárolhatnák, akkor mélygarázst építhetnének, így a szálloda vendégei nem a közterületen parkolnának. Az utat viszont nem csak a szálloda használja, itt közelíthető meg a közeli református templom is. A főépítész leszögezte, csak akkor adhatják el a területet, ha garanciákat tudnak biztosítani, hogy az utat használók a jövőben is korlátlanul meg tudják közelíteni az ingatlanjukat. Erről még egyeztetni kell, és a módosító javaslat arról szól, hogy most csak az előterjesztés egyik részét fogadják el, a teljes napirendet csak akkor, ha a garanciák megvannak.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető felidézte, 2019 decemberében egyeztetett Varga Andrea alpolgármesterrel arról, hogyan lehet Miskolctapolca közlekedési gondjait orvosolni. Itt többféle érdek ütközik: az önkormányzat érdeke az, hogy a desztinációt fejlessze, a vállalkozások fejlődni akarnak, a helyi lakosok azt szeretnék, hogy megoldódjanak a közlekedési és parkolási gondok, a református egyházközség érdeke pedig az, hogy a templom megközelíthető legyen. „Ez egy egyszerű beszélgetéssel megoldható”, vélekedett a frakcióvezető.

– A vállalkozó biztosítani fogja a templom megközelíthetőségét, sőt parkolókat is biztosítani fog számukra, amikor ott rendezvény van. Ez egy rövid beszélgetéssel megoldható. Ha többet venne igénybe, Gazdusné Pankucsi Katalinnal együtt segítünk ez ügyben – tette hozzá.

Veres Pál polgármester és Badány Lajos alpolgármester

Veres Pál megköszönte a támogatást, és reményét fejezte ki, hogy hamar és a megfelelő módon elkészül a fejlesztés.

Hegedűs Andrea (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes azt mondta, a koronavírus-járvány utáni időszakban minden olyan hírnek örülni kell, ami arról szól, hogy egy turisztikai vállalkozás fejleszteni kíván. Ennek ellenére – tette hozzá – garancia kell arra, hogy a templomba járó hívek a jövőben is meg tudják közelíteni a területet.

– Önkormányzati képviselőként akkor leszek nyugodt, és akkor tudom támogatni az előterjesztést, ha írásos passzus születik a megállapodásról – mondta.

Mint említettük, a negyedik előterjesztést visszavonták időközben, így az ötödik napirend pont következett.

5. Javaslat Miskolc 21804, 21805, 046/2, 49003/6, 49003/7 hrsz.-ú ingatlanok kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szunyogh László elmondta, az önkormányzat fejlesztene, van ugyanis egy pályázatuk, ami szociális bérlakásfejlesztést tartalmaz a Vasgyár területén, illetve a Tapolca-Görömböly kerékpárút átvezetése miatt is szükség van területek átsorolására. A Kassák Lajos utcán pedig egy útépítés miatt szükséges a módosítás.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő kérdéseket vetett fel: a Harmadik utcai szociális bérlakások a fejlesztés után szociális bérlakások maradnak-e, vagy ez változik? Jelenleg vannak-e most itt bérlők, és ha igen, ők hová fognak menni azután, hogyha ezek a jövőben nem bérlakások lesznek?

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz) önkormányzati képviselő elmondta, a Harmadik utcában már májusban részlegesen átadták a munkaterületet, ezen személyesen is részt vett. Megkérdezte, hogy mikorra várható a beruházás befejezése? Milyen alapon választották ki a kivitelezőt, és ki ellenőrzi a beruházást? Továbbá: nem gondolkodik-e az önkormányzat lakásra váró fiatalok ide költöztetésre? Mi a Máltai Szeretetszolgálat és a MESZEGYI szerepe ebben? Felújítják a vasgyári közösségi házat is?

Varga Andrea alpolgármester felidézte, ez egy TOP-os projekt, amit egy 2017-es városrehabilitációs pályázaton nyert el Miskolc.

– Emlékeim szerint képviselő úr ekkor, a projekt elindításának idején is tagja volt a közgyűlésnek. A város szociális bérlakásai rendkívül leromlott állapotban vannak, elődeink arra gondolhattak, hogy ennek felújítására szükség van. Tételesen írásban fogok válaszolni a képviselő úrnak, de ami nagyon fontos: a pályázat elindítása 2017-ben megkezdődött, most jutottunk el oda, hogy a tervezés után a kivitelezés is megkezdődhetett a közbeszerzési eljárást követően. Mivel itt meglehetősen sok olyan lakó él, akinek szükséges a szociális segítség, anno a pályázat kiírásakor feltétel volt a szociális projekt biztosítása. A két projektet együtt kell kezelni, a MESZEGYI és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai ezért vannak napi kapcsolatban a családokkal: tájékoztatják és támogatják őket – emelte ki.

A vitát lezárták a napirend fölött.

6. Javaslat a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) alapító okiratának a módosítására. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Balogh Ildikó, a MEFI ügyvezetője elmondta, a munkatársai egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerültek át közalkalmazottiból. Erről kell nyilatkozni a kincstár felé. Változott a MEFI székhelye is, ez a Városház tér 13. szám lesz (Almássy-kúria).

Kovács László (KDNP) önkormányzati képviselő azt mondta, egy előttünk álló probléma megoldásában a MEFI-nek kulcsszerepe lehet.

– A praxisközösségek létrejöttének köszönhetően néhány éven belül egy olyan átalakulás lesz az egészségügyben, amire utoljára az 1940-es évek végén volt példa. Azok a háziorvosi rendelők, ahol annak idején létrejöttek szakorvosi rendelők, ott az infrastruktúra is biztosítva van az új rendszerhez. A kérdés, ahol még nem alakították át a rendelőket, ott hogy fogják az infrastruktúrát biztosítani? – vetette fel.

Veres Pál válaszában azt mondta, ez egy nagyon fontos feladat, elindították a folyamatot, és kérik Kovács László mint érintett orvos és mint képviselő segítségét.

7. Javaslat a „Szimbiózis” a Harmonikus Együtt-Létért Alapítvánnyal fogyatékos személyek nappali ellátására kötött szerződés módosítására, valamint a kapcsolódó döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szekanecz Noémi, a Szociális és Köznevelési Osztály vezetője emlékeztetett, a fogyatékkal élők nappali ellátása kötelező önkormányzati feladat. Ennek többféle módon tehet eleget, például ellátási szerződést kötésével. Miskolc négy szervezettel kötött szerződést, mások mellett az ÖMÉFA és a Szimbiózis Alapítvány, akik most úgy döntöttek, hogy előbbitől az utóbbi veszi át a szolgáltatást. A Váltó utcai ingatlant, amit ez érint, jelenleg az ÖMÉFA használja térítésmentesen – arról kell dönteni, hogy ezt a Szimbiózis tehesse meg ugyanilyen feltételekkel a jövőben.

Varga Andrea alpolgármester kiemelte, ez egy nagyon-nagyon fontos terület. A fogyatékkal élő személyek nappali ellátása olyan szükséglet-alapú szolgáltatás, ami önkormányzati feladat. Pillanatnyilag nem látni, hogy pontosan mekkora az a szükséglet, ami még generálódik ezen a területen. A szociálpolitikai kerekasztalt egy évtized után az elmúlt időszakban hívták újra életre. Adatokat csak azoktól kapnak, akik ebben már részt vesznek, eddig úgy tűnik, a szolgáltatások ki vannak használva. Az, hogy jelenleg csak négy szolgáltató látja el ezt a feladatot, az nem jelenti azt, hogy más nem végezhet ilyen feladatot. A Meggyesalján a MESZEGYI ilyen szolgáltatása befejeződött ingatlanfejlesztés miatt, és nem találtak még másik ingatlant.

A vitát lezárták.

8. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2022. évi fordulójához való csatlakozására

Veres Pál polgármester elmondta, az ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról október 1-jéig kellett dönteni, ezért, hogy a lehetőségről Miskolc és a helyiek nehogy lecsússzanak, a polgármester saját hatáskörben döntött. Miskolc csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2022-as fordulójához.

9. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata irányítása alá tartozó költségvetési szervek belső ellenőrzési feladatai ellátása módjának átalakításával kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Dr. Ignácz Dávid jegyző

Csikászné Serfőző Mónika, a Belső Ellenőrzési Osztály vezetője elmondta, biztosítják az önkormányzat belső ellenőrzési feladatait. A kijelölés csupán azt jelentené, hogy ezt hosszútávon is az önkormányzat végezné, és nem adna lehetőséget arra, hogy ezt profitorientált cégek végezzék a költségvetési szerveknél.

Soós Attila (Fidesz) önkormányzati képviselő felvetette, hogy miért van szükség egyáltalán erre az előterjesztésre? Hiszen 2018-tól jelenleg is ez az osztály látja el a költségvetési szerveknél ezt a feladatot. „Mutyira nincs lehetőség”, mondta. Pontosan mi lesz a változás 2022. januártól? Nincs szó a módról és az okokról, tehát azon kívül, hogy megszüntetjük a profitorientáltság lehetőségét, de felvetődik, hogy a kormányzati szektornál ez miért nem probléma?

Csikászné Serfőző Mónika válaszában megismételte: jelenleg is ők látják el ezt a feladatot a megbízási szerződések értelmében. Az intézmények jelképes összeget fizetnek, de mivel közfeladatot látnak el, ezért kicsi a lehetőség bevételszerzésre. A kijelölés ezekre a költségvetési szervezetekre vonatkozik, a gazdasági szervezetekre nem. A szakmai függetlenség továbbra is megmarad, a munkát a vonatkozó kormányrendelet szerint fogják továbbra is elvégezni.

10. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere jubileumi jutalmának megállapítására. Előterjesztő: Dr. Ignácz Dávid jegyző

Veres Pál az érintettség okán átadta az ülés vezetését Varga Andrea alpolgármesternek, és elhagyta a termet az előterjesztés tárgyalásának idejére.

Ignácz Dávid jegyző elmondta, 2021. augusztus 16-án a polgármester 35 éves jubileumi jutalomra vált jogosulttá. A polgármester munkáltatói jogkörét a közgyűlés gyakorolja. Erre a jutalomra valamennyi közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott jogosult. A rendkívüli önkormányzati támogatási sorra ezt is szeretnék felvezetni, de ehhez a munkáltatói, vagyis közgyűlési döntést is csatolni kell.

A jogi bizottság 5 igen 0 nem és 5 tartózkodással nem támogatta az előterjesztést.

Mokrai Mihály (Velünk a Város) önkormányzati képviselő azt mondta, konzultált a város jegyzőjével a jutalomról, és azt gondolja, meg kell szavazni az előterjesztést.

– Tagadhatatlan tény, hogy a polgármester úr 35 évet közszolgálati jogviszonyban töltött. Tény aztán az is, hogy a pandémia minket sem kímélt; még működünk, és szigorú gazdálkodással igyekszünk túlélni ezt. El kell tehát mondanom, hogy áldozathozatalt várunk, kérünk az emberektől, és ez érinti az önkormányzatban és a Holdingnál dolgozókat is. Nem kapták meg a jutalmukat a dolgozók, ez önkormányzati és Holding-döntés volt. Jogilag nekünk most dönteni kell, és el kell, hogy fogadjuk. Mivel azonban ezt nem a város fogja kifizetni, ezért úgy döntöttünk, támogatjuk az előterjesztést. Ha ez nem állami jutalom lett volna, azt gondolom, nem támogattuk volna, de most nincs más lehetőségünk, meg kell szavazni ezt az előterjesztést.

Szopkó Tibor alpolgármester is arra erősített rá, hogy jelen esetben „egy törvény által ránk rótt kötelezettség teljesítéséről van szó, ezért egy út van előttünk: támogatni az előterjesztést”.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) úgy vélekedett, hogy bár jogilag jár a jutalom, de amikor városüzemeltetési munkák maradnak el, akkor erkölcsileg, morálisan ez nem támogatható.

– Ezért én nem fogom támogatni, mint ahogy 2017-ben a javadalmazásunk emelését sem támogattam, és később átadtam az így megkapott különbözetet jótékonysági szervezeteknek – mondta.

Varga Andrea lezárta a vitát.

11. Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Bodnár Tibor önkormányzati igazgatási osztály vezetője ismertette, a közgyűlés utólagos tájékoztatása szükséges az önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről.

Sürgősségi előterjesztések:

12. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Ignácz Dávid jegyző tudatta, a kormány a terület- és településfejlesztési program keretében elfogadta a fenntartható városfejlesztés programját, az érintett városok körébe Miskolc is beletartozik. 31 milliárd 350 millió forint támogatásra jogosult a város. Ehhez szükség van olyan tervezési és stratégiai csapat felállítására, amilyen jelenleg sem a Holdingban, sem az önkormányzatnál nincs. Ez lesz a Pályázati Főosztály, ami egy projektirányítási és egy projekttámogatás osztályból fog állni.

Bajusz Gábor (Fidesz) önkormányzati képviselő azt mondta, az elmúlt években mindig arra hivatkozott a várost irányító baloldali frakciószövetség, hogy ha valami nem működik, akkor arról a kormány tehet. Most 31 milliárd forintnál is többet kapott a város. „Köszönjük a kormánynak”, fűzte hozzá.

Veres Pál polgármester kiegészítette azért annyival, hogy „3-4 milliárd forinttal többet reméltünk, hiszen az előző ciklusban ez több volt, de így is köszönjük, a város érdekében fogjuk a forrást elkölteni”.

Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető az uniónak köszönte meg, hiszen „a kormánynak csak az volt a feladata, hogy az érkező forrásokat elossza”.

– Képviselőtársam tudja vajon, hogy Debrecen miért kap jelentősen nagyobb forrást? Önöknek azért kellene a kezüket, lábukat törni, hogy ne fordulhasson elő ilyen diszkriminatív döntés. Vagy azért kellene lobbizni, hogy Miskolc több forráshoz jusson, mint az előző ciklusban. Tudom, hogy önöknek el kell mondani minden közgyűlésen, hogy a kormány nagyszerű, de azért ez az összeg tényleg lehetne több. Ami a napirend lényegi részét érinti: aggódok, hogy a pályázatok kezelése hivatali keretek között hogyan fog működni? Próbáltuk ezt korábban, aztán végül átalakítottuk, erre hoztuk létre a Városfejlesztési Kft.-t, ami a fideszes városvezetés alatt is így működött. Bízom benne, hogy az új modell működni fog, de arra kérem a polgármestert, számoljanak be erről – fűzte még hozzá.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) szerint ellenben a forrást az adófizetőknek kellene megköszönni, „mert ez nem az unió és nem a kormány, hanem az adófizetők pénze”.

Szopkó Tibor alpolgármester Bajusz Gábornak címezve a választ rámutatott: a kormány legfontosabb feladata a forrással kapcsolatban az volt, hogy az intézményi keretrendszert biztosítsa.

– Mi most azt a struktúrát kívánjuk kialakítani, aminek a segítségével a következő hétéves ciklusban sokkal hatékonyabban le tudjuk majd hívni a forrásokat. Az előző TOP-os projektekből láthatjuk: az előkészítés kiemelten fontos abban, hogy hatékonyan tudjuk ezt a forrást elkölteni – emelte ki.

13. Javaslat a Ferenczi Tornacsarnok megvalósítására irányuló együttműködés jóváhagyására és kapcsolódó tulajdonosi döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Albertné Lénert Viktória, a Stratégiai és Várospolitikai Osztály vezetője felelevenítette, a tornacsarnokot 2008-ban kezdték építeni PPP konstrukcióban, és 2010-ben adták volna át, a kivitelező cég viszont csődbe ment. A Miskolc Holding 2018-ban a felszámolás során megvette az épületet, később pedig értékesítette azt az MVSI számára. A beruházás befejezéséhez szükséges TAO támogatási keretet viszont nem sikerült feltölteni, miközben az épület állaga jelentősen romlott. A mostani előterjesztésben foglalt együttműködés a Borsod Sport Klub Sportegyesülettel biztosítja, hogy az építkezést befejezhessék, és Miskolc egy új sportlétesítménnyel gazdagodjon. Az együttműködési megállapodás kereteit most dolgozzák ki, az épület az önkormányzat tulajdonába kerülne, a fizetési kötelezettséget viszont átvállalná az együttműködő egyesület.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő támogatásáról biztosította a városvezetést. Elmondta, a sportiskola korábban TAO-s forrásból tényleg megvásárolta az ingatlant, de mivel a TAO-s projektet a kosárlabdaszövetség limitálta, így nem tudták befejezni. Ez a sportfejlesztés a Borsod Sport Klub Sportegyesületnek köszönhetően jól illeszkedne a város korábbi sportfejlesztéseinek sorába. Egy ilyen csarnokra szükség van, ezt az egyesületi és lakossági igények is jól mutatják. A sportfunkciók mellett kulturális és közéleti célokra is használható lenne.

Veres Pál polgármester azt mondta, egyeztettel a kosárlabdaszövetséggel, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A csarnok jól fogja szolgálni a város kézilabdasportját.

A vitát lezárták a napirend fölött. A grémium az előterjesztéseket elfogadta, a következő közgyűlés várhatóan október 28-án lesz.

Korábban írtuk: 


Munkaterv szerinti ülését tartja csütörtökön Miskolc város közgyűlése. Az ülésen a grémium többek között tárgyalja majd a város költségvetésének módosítását, de szó lesz a miskolci légimentő-bázis fejlesztéséről (vagyis a repülőtér jövőjéről), és tárgyalják a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázattal kapcsolatos, valamint a Veres Pál polgármester jubileumi jutalmáról szóló előterjesztést is.

A közgyűlés elé kerül az Avalon Center Kft. által megrendelt, az Erzsébet fürdő mögötti ingatlanra – a jelenlegi kavicsos parkolóra – vonatkozó tanulmányterv is.  Amint az ismert, korábban itt épült volna meg az Avalon Business Center, ez azonban végül ezen a helyen, a korábban ismert formában nem valósul meg. Nem marad viszont Avalon-beruházás nélkül Miskolc, sőt két fejlesztési elképzelésük is van – erről szintén írtunk –: az egykori Északterv Zsigmondy úti székházából irodaházat építenek (ez a munka már zajlik), az Erzsébet fürdő mögötti területre pedig új tervek készültek, erről néhány hónapja Szunyogh László, Miskolc főépítésze beszélt lapunknak.

A közgyűlést ezúttal is élőben követhetik a minap.hu-n, csütörtökön reggel kilenc órakor kezdünk. Tartsanak velünk!


1. Javaslat az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló 8/2021. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítására és a kapcsolódó döntések meghozatalára (I. féléves korrekció)
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

2. Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról – (MÉSZ) szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési és tervezési szerződés jóváhagyására, valamint a Miskolc 01428/20, 01428/21 hrsz.-ú ingatlanok kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

3. Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról – (MÉSZ) szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési és tervezési szerződés jóváhagyására, valamint kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására a
Miskolc 45563/3, 45566/2, 45566/4, 45567, 45568/2 hrsz.-ú ingatlanokra
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

4. Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról – (MÉSZ) szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési és
tervezési szerződés jóváhagyására, valamint kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására a Miskolc 2413 hrsz.-ú ingatlanra
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

5. Javaslat Miskolc 21804, 21805, 046/2, 49003/6, 49003/7 hrsz.-ú ingatlanok kiemelt
fejlesztési területté nyilvánítására
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

6. Javaslat a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet alapító okiratának a módosítására
Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

7. Javaslat a „Szimbiózis” a Harmónikus Együtt-Létért Alapítvánnyal fogyatékos személyek nappali ellátására kötött szerződés módosítására, valamint a kapcsolódó döntések meghozatalára
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

8. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata irányítása alá tartozó költségvetési szervek belső ellenőrzési feladatai ellátása módjának átalakításával kapcsolatos döntés meghozatalára
Előterjesztő: Dr. Ignácz Dávid jegyző

9. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere jubileumi jutalmának megállapítására
Előterjesztő: Dr. Ignácz Dávid jegyző
10. Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről
lőterjesztő: Veres Pál polgármester

Zárt ülés:
11. Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi szociális hatósági ügyben
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Sürgősségik:
Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására
Előterjesztő: Veres Pál polgármester
Csatolmányok megjelenítése (2) db
Javaslat a Ferenczi Tornacsarnok megvalósítására irányuló együttműködés jóváhagyására és kapcsolódó tulajdonosi döntések meghozatalára
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke