Víz világnapja a kutyamenhelyen
Nagy bundával már a tavaszi langyos idő is felér egy forró nyári nappal. A víz világnapján meglepetésvendégek érkeztek hozzájuk: a miskolci vízilabda és úszósport képviselői sétálni vitték a kutyákat.
Vécsei Réka, az MVSI úszója elmondta, egész kicsi kora óta szereti a kutyákat. - Mi sajnos nem tarthatunk kutyát, mert bérházban lakunk, de bármikor, amikor kutyát látok, muszáj oda mennem megsimogatni.
Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke úgy nyilatkozott, a víz az állatoknak is lételemük, nemcsak az embereknek. - A Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyén gyakran előfordul, hogy vízkorlátozás van és nagyon nagy problémát tud okozni.
Ez a probléma adta az esemény másik apropóját. A Bükki Víz Közalapítvány ugyanis egy 1 köbméteres víztartályt ajándékozott a menhelynek.
Üszögh Lajos, kuratóriumi elnök elmondta, ezt fogják feltölteni majd vízzel, amikor szükséges. - Akkor, ha baj van, esetleg nyáron, főleg akkor szokott baj lenni. És akkor majd ebből tudják a telepet ellátni - mondta az elnök, hozzátéve, ezzel azt szeretnék üzenni az embereknek, hogy ne menjenek el a szomjazó és az éhező állatok mellett.