iskola
Az írószerbolt előtt sorban állók jelzik az ősz közeledtét, nem a sárguló falevelek
Hiába van még hetekig nyár, a gondos szülők és erre specializálódott boltok már Miskolcon is az őszi iskolakezdésre készülnek.
Hetvennégy írószerekkel megtöltött iskolatáskával könnyíti meg a MiReHu a tanévkezdést
A miskolci önkormányzati vállalat ötödik alkalommal hirdette meg iskolatáska és iskolaszer gyűjtő programját „Ne legyen nehéz az iskolatáska!” mottóval, azzal a céllal, hogy nehezebb körülmények között élő családoknak segítsenek az iskolakezdésben.
Ötezer helyett több mint tízezer miskolci gyerek utazhat ingyen – erről is döntenek a holnapi közgyűlésen
Az általános iskolások szülei mellett a kisállattartók is örülhetnek majd a változásoknak.
Élménynap az állatkertben az egyetem mentoráltjaival
Több mint négyszáz vármegyénkbeli iskolás vehetett részt a Miskolci Állatkert élménynapján a Miskolci Egyetem mentorprogramjának keretében.
Beindult a jelentkezési hajrá az MCC tehetséggondozó programjaira
Páratlan karrierutat kínál a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a magyar tehetséggondozás zászlóshajójaként, tízéves kortól egészen a doktori fokozat megszerzéséig.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Játszóteret kaptak a Református EGYMI tanulói
Kétharmad részt adományokból, miskolci vállalkozók segítségével épülhetett föl a sajátos nevelési igényű gyerekek játszótere.