Ugrás a tartalomra

Hetvennégy írószerekkel megtöltött iskolatáskával könnyíti meg a MiReHu a tanévkezdést

Létrehozva
A miskolci önkormányzati vállalat ötödik alkalommal hirdette meg iskolatáska és iskolaszer gyűjtő programját „Ne legyen nehéz az iskolatáska!” mottóval, azzal a céllal, hogy nehezebb körülmények között élő családoknak segítsenek az iskolakezdésben.
Kép
mirehu_iskolataska_gyujtese_20250804-ot_04.jpg
Szépen gyűltek az iskolatáskák a MiReHu akciójában. Fotó: Osztie Tibor

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a vállalat 2021 nyarán indította el hagyományteremtő szándékkal ezt a jótékonysági akcióját, amely által évről évre több tucat rászoruló család iskolakezdési terheit tudják csökkenteni egy írószerekkel, füzetekkel teli iskolatáskával. Az adományokat idén augusztus 1-ig várták, de természetesen az év bármely szakában lehetőség van a már nem használt, de még jó állapotú táskákat, felszereléseket leadni a MiReHu Miskolci Újrahasználati Központjában, ahonnan később is eljutnak majd az új tulajdonosaikhoz.

Kép
mirehu_iskolataska_gyujtese_20250804-ot_10.jpg

Ladányi Roland ügyvezető igazgató elmondta, az akció célja, hogy a tanévkezdés előtt az adományokból származó, irodaszerekkel feltöltött iskolatáskákat átadhassák olyan gyermekeknek, akik nehéz körülmények között élnek. A táskák és tanszerek leadására egész évben lehetőség van, de a tanév vége után különösen jó alkalom adódik a gyűjtésre, hiszen ilyenkor sok család válik meg a már nem használt vagy kinőtt iskolai felszerelésektől.
Az ügyvezetőtől megtudtuk, még a határidő után is érkeztek táskák a Miskolci Újrahasználati Központba, ez ideig összesen hetvennégy darab, amelyeket gondosan kitisztítanak, mielőtt feltöltik és átadják a kiválasztott családoknak.

Kép
mirehu_iskolataska_gyujtese_20250804-ot_05.jpg

- Már ötödik éve szervezzük meg ezt az akciónkat és nagyon szép eredményeket értünk el. Nem csak azzal, hogy rászorulókon tudunk így segíteni, hanem azzal is, hogy az újra felhasználás gondolatát megerősítjük az emberekben. Azt, hogy ne dobjunk ki valamit azért, mert mi már nem használjuk, nem trendi, nem szép, vagy már lehet, hogy valaki cikinek is gondolja, akár a rajta lévő minták miatt, mert az valaki másnak még mindig nagyon jó lehet. Az iskolatáskák jellemzően nem mennek annyira tönkre év végére, hiszen többségük elég masszív, hogy ne lehetne még tovább használni őket – fogalmazott.

 

Kép
mirehu_iskolataska_gyujtese_20250804-ot_19.jpg

Az ilyen iskolatáskáknak és más felszereléseknek, mint például tolltartók vagy tornazsákok, adni kell még egy esélyt. A cég ezeket megtisztítja, majd saját költségén megtölti különböző irodaszerekkel, augusztus végén pedig, tehát még az iskolakezdés előtt, a MESZEGYI közreműködésével eljuttatják azokat a megfelelő családokhoz.

- Szerencsére egyre többen csatlakoznak ehhez a kezdeményezésünkhöz, ez pedig megerősít bennünket abban, hogy valódi igény van erre a fajta segítségnyújtásra – fogalmazott Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette, egy táska nem csak tanszert jelent, a közös összefogás reményt, támogatást és új lehetőséget is adhat egy-egy gyermeknek.

Kép
mirehu_iskolataska_gyujtese_20250804-ot_08.jpg

A MiReHu mindenkit arra bíztat, hogy a már nem használt, de jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat, füzeteket, rajzlapokat, zsírkrétákat, vonalzókat ajánlja fel jótékonysági céllal. De leadhatnak náluk bármilyen más, még használható tárgyat, akár bútorokat vagy háztartási eszközöket is, hogy azok kaphassanak egy újabb esélyt, új gazdáknál.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.