Ugrás a tartalomra

úszás

Tizenöt klub, kétszáznál több amatőr úszóját várják a „Keménybe”
MiskolcSport
A háromfordulós Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszó Bajnokság I. fordulóját, egyben a 30. Víz Világnapi Emlékversenyt február 28-án, szombaton rendezik meg Miskolcon.
Két tucat érmet szereztek
MiskolcSport
A Szalai János rövid pályás szenior országos úszóbajnokságnak Százhalombatta adott otthont.
Két napon át tempóztak a Kemény Dénes Városi Sportuszodában
MiskolcSport
Az V. MiReHu Kupa úszóverseny november 14-15. között kínált megmérettetési lehetőséget a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A három nemzet, 19 egyesületének, 266 sportolóját felvonultató viadalon alaposan kitettek magukért a rendező Miskolci Sportiskola úszói is.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
Kesik László
Két aranyat és két ezüstöt is hozott Debrecenből
Sport
A Miskolci Vízművek SC versenyzője úszásban jeleskedett. Kesik László Debrecenből négy éremmel tért haza.
Miskolci éremeső a gyulai szenior magyar bajnokságon
Sport
Kilenc aranyérmet szereztek a Miskolci Vízművek SC úszói.
Aranyéremmel térhet haza a nyíltvízi úszó EB-ről a magyar vegyesváltó
SportVilág
A Mihályvári-Farkas Viktória, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar válogatott végig az élbolyban haladt.
Malahov Kirill miskolci úszó négy aranyat nyert Prágában
Sport
A Miskolci Sportiskola színeit képviselő Malahov Kirill a magyar korosztályos úszóválogatott tagjaként eredményesen szerepelt a prágai V4 Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV).