Ugrás a tartalomra

Két aranyat és két ezüstöt is hozott Debrecenből

Létrehozva
A Miskolci Vízművek SC versenyzője úszásban jeleskedett. Kesik László Debrecenből négy éremmel tért haza.

A Miskolci Vízművek SC színeit képviselő Kesik László jól szerepelt a szeptember második hétvégéjén, Debrecenben megrendezett IV. Nemzetközi Szenior Úszóversenyen, egyben III. Dr. Rentka László Emlékversenyen. A népes mezőnyt osztrák, román, szerb és szlovák sportolók erősítették. Ilyen körülmények között sikerült két-két arany és ezüstérmet kiérdemelnie a miskolci szenior úszónak.

Kép
Kesik László
Kesik László. Fotó: Magánarchívum
Eredmények

Férfiak, IX. korcsoport, 100 m mell: 1. Kesik László, 1:41,84 perc. 200 m mell: 1. Kesik László, 3:48,75 perc. 50 m mell: 2. Kesik László, 44,74 másodperc. 100 m pillangó: 2. Kesik László, 1:45,89 perc.

Címkék

Ez is érdekelhet

Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.
A válogatón válhat utazóvá
SportMiskolcVilág
Gyorskorcsolya: EYOF-aspiráns Udvari Hunor, a DVTK Jegesmedvék junior válogatott rövid pályás versenyzője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.