Életmód
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Tízezer és egy nagy lépés az egészségért – újra Egészségnap volt Miskolcon
Szűrések, mozgás, tánc, egészségügyi és bűnmegelőzési programok, gyerekeknek pedig játékos közlekedési és prevenciós foglalkozások is várták az érdeklődőket szeptember 25-én, a Szent István téren, a II. Miskolci Egészségnapon.
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Baráthegyi Focikupa: ahol a góloknál a közös élmény is számít
Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Focikupát a Baráthegyi Majorság futballpályáján szerdán.
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
Fényekkel, zenével és közös vacsorákkal búcsúzott a Miskolci Soho
A FINÁLÉ hétvégével lezárult a Miskolci Soho idei szezonja. Pénteken és szombaton még egyszer sétálóövezetté alakult a körforgalom, a szombat esti záráson pedig újra megtelt a tér beszélgető társaságokkal, fényekkel, zenével és késő nyári hangulattal.
Szeptemberben is várják a vásárlókat a miskolciak egyik kedvenc programjára
Szeptember 20-án, vasárnap ismét megtelik élettel a miskolci Városház tér.
Indul az Étterem Hét: olcsóbban vacsorázhatunk több TOP miskolci étteremben
Októberben indul az Étterem Hét. Idén is több TOP miskolci étterem csatlakozott a kezdeményezéshez.
Óceánokról, határokról és kitartásról mesélt Rakonczay Gábor Miskolcon
Vetítettképes előadást tartott Rakonczay Gábor szombaton a miskolci Városháza Dísztermében. A 75 nap az óceánon című programban a 2025-ös atlanti-óceáni kenuzás mellett korábbi óceánátkeléseiről, ultrafutásairól és sarki expedícióiról is beszélt a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál keretében.
A végéhez érkezik az UMAMISKOLC fesztivál - mutatjuk a programokat
A végéhez érkezik ezen a hétvégén az UMAMISKOLC – Zenés Gasztro Korzó a miskolci Városház téren. Ráadául az Avasi Kvaterka Bükki Bor és Sajt Udvar rendezvény is leköltözik hétvégére a belvárosba.
Ahol a lakodalmas béles és a szomolyai cseresznye találkozik
Tizedik alkalommal mutatkoznak be Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyi értékei a Szent István téren.
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.
Oldalszámozás
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Meghalt a magyarországi internet egyik alapítója
Életének 74. évében szombaton elhunyt Martos Balázs, a magyarországi internet egyik alapítója, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) egyik alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke – közölte az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület és a .hu domain Nyilvántartó az MTI-vel vasárnap.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Új vezetést választott a Magyar Mérnökakadémia, Kapu Tibor tiszteletbeli tag lett
Az aktuális elnökségi ciklus lezárását követően a szervezet új vezetést választott, amelynek kiemelt feladata a hazai mérnöki, technológiai és innovációs tudás társadalmi, gazdasági és szakpolitikai hasznosításának erősítése.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.
Egészségesebb és rugalmasabb lett a gyermekétkeztetés
Egészségesebb, ugyanakkor élvezhetőbb közétkeztetést céloznak a tavaly módosított táplálkozás-egészségügyi előírások.
Miskolcra figyel a régió: a Bükk szívében találkoznak a V4 geoparkjai
A Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark ad otthont a visegrádi országok (V4) geoparkjai éves találkozójának négy napon keresztül.
Rendkívüli áprilisi hidegrekord a Bükkben
Szokatlanul hideg reggelt hozott a minap a Bükk-fennsík térsége.
Még benevezheted a kedvenc fádat
Nevezd te is a kedvenc fádat a 2026-os Év Fája versenybe.
Oldalszámozás
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal