Egészség
Lilába „öltözik” a városháza tornya a koraszülöttek napján
Lila fénybe borul a városháza új épületrészének tornya november 17-én, pénteken 18 órától 21 óráig.
Laboratóriumi konferencia Miskolcon
A laboratóriumi medicina jelene címmel tartottak tudományos szakmai napot Miskolcon, amelyre több mint száz egészségügyi szakember érkezett az ország minden részéből.
Pro Comitatu elismerést kapott Dr. Karosi Tamás
A „Pro Comitatu” Díj egy, a vármegye címerével díszített arany pecsétgyűrű.
Közös út: már nem csak a patakjaik neve köti össze Miskolcot és Nagyváradot
Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem.
Tovább csökkent az üdítőitalok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon
Csaknem ötven százalékkal csökkent a 2010-es értékekhez viszonyítva a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma a gyártók önkéntes vállalásai nyomán 2022-ben.
Akik nélkül ridegebb lenne a világ
A szociális munka napján megünnepelték azokat, akik ebben a rendkívül embert próbáló szférában dolgoznak.
Sétával és örömtánccal népszerűsítették a mozgást Miskolc belvárosában
Legalább száz-százötven nyugdíjas vett részt azon a szombat délelőtti sétán, amivel a tüdőgyulladás elleni küzdelem világnapját ünnepelték Miskolc belvárosában.
"Legyünk biztos pontjai a minket hívóknak"
Szüntelen segíteni akarás jellemzi a lelki elsősegély telefonszolgálatok munkatársait, akik számára szakmai napot rendeztek pénteken a városházán, ahol regionális elismerést vehetett át Varga Andrea alpolgármester.
Kulturális fesztiválon mutatkoztak be vármegyénk para-tehetségei
A jó élethez fénylő emberek kellenek, akik mellett jó lenni, mert gyógyító a fényük, nyugtató a lelkük és szerető a szívük, és ti azok vagytok - mondta Varga Andrea alpolgármester mint a fesztivál fővédnöke a fellépőknek.
MINAP-INDÍTÓ (2023. 11. 06.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Napos idő indítja a hetet, hétfőn már nem várható fronthatás, nyugodt nap vár a frontérzékenyekre.
Jótékonysági futás Bence gyógyulásáért
A miskolci VeloRunCoffee Sportegyesület november 5-én, vasárnap 9 órától jótékonysági futást rendez a népkerti futókörön, melynek célja a 8 éves Bence gyógyulásának elősegítése.
Cseppenkénti segítség - újabb adományt kapott a GYEK
Idén 30 éves a Béres Gyógyszergyár karitatív tevékenységét koordináló Béres Alapítvány a Teljes Életért. Ebből az alkalomból Segítsünk együtt! címmel egy különleges vállalati aktivitást indítottak, amelynek részeként - a gyógyszergyár dolgozóit is bevonva - tíz közhasznú szervezetet támogatnak Béres Csepp adománnyal.
Meglepő dolgot mondott a virológus: Rusvai Miklós szerint nincs itthon Covid-oltás
Saját maga is megtapasztalta a hiányt.
Influenza - elérhető a térítésmentes védőoltás
Hétfőtől elérhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás a három évesnél idősebbeknek, a múlt héten befejeződött az oltóanyagok kiszállítása a háziorvosi praxisokba és a foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ az MTI-vel.
Több mint kétszáz méteren át kanyarog, hullámzik - pumptrack pálya épül az Avason
Magyarország egyik legnagyobb "pumpapályáját" alakítják ki az Avastetőn.
MINAP-INDÍTÓ (2023. OKTÓBER 30.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Szeles, napos, enyhe időre készülhetünk ma, esőnek kicsi az esélye, de a melegfront okozhat kellemetlenségeket.
Gyógyítható, ha időben felismerik
Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja. Ám hiába duzzadt a nemzetközi kampány mostanra valóságos hónappá – hazánkban és térségünkben mégis többen maradnak otthon, mint ahányan eljárnának a mammográfiai szűrésekre.
Apró lépésekkel, de a minél kevesebb akadály a cél
Miskolc önkormányzata rövidesen felméri a városban működő oktatási intézmények akadálymentességét. A sorozat első állomásaként a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt járták be és körül az érintettek.
Új rákellenes hatóanyagot fejlesztettek ki az ELTE kutatói
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.