Egészség
Miskolci pedagógusokat is díjazott a Szurikáta Alapítvány
Második alkalommal ismerte el száz pedagógus és gyermekintézmény munkáját a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért. A Varázspálca díjakat a jelölő családok adták át a diabéteszes gyermeket példamutatóan ellátó pedagógusoknak, köztük három miskolcinak.
Díjat kapott a Györgytea miskolci boltja
Hangulat, berendezés, barátságos fizetési lehetőségek, szakértő kiszolgálás – többek között ezen szempontokat értékeli a Visa Boltok Boltja verseny, amelynek legfrissebb díjazottja a Györgytea miskolci boltja.
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
Miskolcon mérsékelt a vírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Kulcs a mindennapokhoz
Sokszor, sok helyen halljuk: az egyensúly keresése és megtartása a kulcs. Kulcs a mindennapokhoz, kulcs a fejlődéshez, kulcs az élethez. A hétköznapok szinte minden területén. Nyilván nem könnyű ezt megtalálni, és számtalanszor ki is billenünk. Baj-e? Dehogy! Ott kezdődik a tapasztalás, a fájdalom, az öröm. Amit viszont fontos észben tartanunk, hogy ezek a kisebb–nagyobb billenések adják majd meg a lehetőségét annak, hogy megtaláljuk végül a saját egyensúlyunkat.
Elismerés a társadalmi fenntarthatóságért
A Szimbiózis Alapítvány nyerte el a Miskolc Campus Forum Green and Smart díjat - társadalmi fenntarthatóság kategóriában. Az elismerést Czene Veronika a szervezet lakóotthonában élő Down szindrómás fiatal hölgy vette át, Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnökének kíséretében a Miskolci Egyetemen.
Fuss, tekerj az Avason Gyermeknapon!
Nevezz te is a terepduatlon versenyre - bíztat Miskolc legújabb futó és kerékpáros egyesülete, a VeloRunCoffee SE, amely a gyermeknap apropóján mini terepduatlont szervez az Avas lábánál.
„Ne félj, te kisded nyáj…” – csecsemőgondozási versenyt tartottak a Ferencziben
Huszonhetedszer is meghirdette Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Versenyét a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. A mózeskosár – névadója neve napján – nem került ugyan elő, azonban a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumában tartott vármegyei döntőn tizennégy borsodi iskola növendékei ragadtak pólyát.
Hétfőtől szünetel a Szimbiózis Alapítvány speciális babysitter szolgáltatása
Május 15-től – bizonytalan ideig - szünetelteti fecske szolgáltatását a Szimbiózis Alapítvány. A pályázati forrás, amely az anyagi hátteret biztosította a programhoz, lejárt. Az új pályázatról pedig még nem született döntés. Az elmúlt másfél hónapot az alapítvány saját maga finanszírozta, tovább azonban nem tudják vállalni a költségeket. Az elmúlt 5 évben állami támogatással biztosították a szolgáltatást, amelyet minden évben sikeresen újrapályáztak; így szünet nélkül elérhető volt az érintett családok számára a segítség.
Eddig kilenc főt szállítottak Miskolcra a szlovákiai buszbaleset sérültjei közül - FRISSÜLT
Kedden – a hajnali órákban – érkeztek meg az első sérültek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba.
Az életmentésben mindenki egyenlő
Az életmentésben mindenki egyenlő - szögezte le az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben.
Pintér Sándor vizsgálatot rendelt el a mentőknél
A „Gálvölgyi-ügy” miatt hozta meg ezt a döntést a belügyminiszter – írta a Népszava szombaton.
Az ápolókat köszöntötték a megyei kórházban
A betegápolás területén dolgozó kollégákat köszöntötték pénteken az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban.
Energiatudatos Kórház címet kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye valamennyi kórháza – így a megyei központi kórház és az irányítása alá tartozó városi intézmények is – elnyerte az Energiatudatos Kórház címet. A rangos elismerést az Országházban vehették át az egészségügyi intézmények vezetői a Virtuális Erőmű Program XIII. Díjátadó Gáláján.
MINAP-INDÍTÓ (2023.05.10.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Napos, gomolyfelhős idő várható, a déli, kora délutáni órákban erős UV sugárzással.
Átadták a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárutat
A beruházás ütemterv szerint haladt, így a kerékpárosok péntek reggel hivatalosan is birtokba vehették a több mint egy kilométeres új szakaszt.
Speciális „okos” ágyak érkeztek a traumatológiai osztályra
Tíz darab új, beépített motorokkal mozgatható „okos ággyal” gazdagodott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház traumatológiai osztálya. A modern eszközök segítik a betegek gyógyulását és a szakdolgozók munkáját is megkönnyítik.
Dániai teszt is megerősítette: szennyezett az ukrán búza
A harmadik - ezúttal Dániában elvégzett - vizsgálat is megerősítette, hogy a Szlovákiában két héttel ezelőtt vizsgált ukrán gabona az Európai Unióban betiltott, az egészségre káros növényvédőszert tartalmaz - jelentette be Samuel Vlcan szlovák ügyvezető mezőgazdasági miniszter kedden.
MINAP-INDÍTÓ (2023. MÁJUS 2.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
Erősen fátyolfelhős ég, kellemes tavaszi idő, kora délután már a 22 fokot ostromolja a meleg.