Ugrás a tartalomra

Egyház

Képgaléria
Böjte Csaba vezetésével betlehemkaraván érkezett Miskolcra
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében Sepsiszentgyörgyről útnak indított karaván csütörtök délután érkezett a Vármegyeháza udvarára.
Szeretetvendégség ünnepi műsorral és vacsorával az Adyban
MiskolcEgyház
A miskolci önkormányzat helyi egyházi- és civil szervezetekkel, önkormányzati képviselőkkel és más támogatókkal összefogva, karácsony alkalmából vendégségbe hívta a Diósgyőrben élő nehézsorsú embereket kedden délután.
Megérkezett a betlehemi láng Miskolcra 
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Gráciák Egyesülete idén is fogadta és továbbadta a betlehemi születés templomából érkező lángot a Hősök terén.
Képgaléria
Meggyújtották a Hanuka negyedik gyertyáját a miskolci zsidó közösségek
EgyházMiskolc
Délután a Centrumnál, este a zsinagógában lobbant fel a hanuka ünnepi lángja, amely a fények ünnepe a zsidóság számára, amikor a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek.
Képgaléria
Felgyulladt a második gyertya fénye a Szent István téri adventi koszorún
MiskolcEgyház
Bronzvasárnap is ünnepi műsorral várták az érdeklődőket a Szent István térre, ahol a Diri-Dongó Együttes és Janicsák Veca délutáni fellépése után 16 órakor kezdődött az adventi gyertyagyújtás szertartása.
Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet
EgyházVilág
A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton.
Képgaléria
Sikeres volt a vacsoraest, megépülhet a Magvető Református Általános Iskola új játszótere
EgyházMiskolc
A jótékonysági esten összesen két és félmillió forint gyűlt össze, a szükséges pénz második felét pedig az oktatási intézmény finanszírozza.
Koncerttel készültek az adventre Miskolctapolcán
EgyházMiskolc
Adventi koncertet rendeztek szombat délután a Miskolctapolcai Református Templomban.
Elkészült Miskolc új betlehemi installációja
KultúraEgyházMiskolc
Az életnagyságú, sík és festett figurákból megépített meseszép templomot idéző alkotást csütörtökön helyezik a Szent István térre.
Lelkinap: a hívő fiatalokat várták
EgyházMiskolc
A diósgyőri római katolikus templom adott otthont szombaton az idei Ifjúsági Lelkinap miskolci programjainak.
Ifjúsági Lelkinapra várják a fiatalokat Diósgyőrben
EgyházMiskolc
A programot minden évben Krisztus Király ünnepének előestéjén szervezik meg, ez idén november 25-ére esik.
Előadás a háborús helyzetről
Egyház
Izrael Állam tiszteletbeli konzulja Miskolcon tart előadást a kialakult háborús helyzetről.
Harmincöt mécsest gyújtottak a vármegyei kórházban
EgyházMiskolc
A közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából, elhunyt munkatársaikra emlékeztek a vármegyei kórház dolgozói az ökumenikus kápolna falán elhelyezett feszületnél.
Képgaléria
A Nyilas Misi Ház hitelesen hirdeti a világnak: jó az Úr, és szeret minket
EgyházMiskolc
Ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg a Nyilas Misi Ház elmúlt húsz évéről vasárnap a Kossuth utcai református templomban. Az alkalmon a Veczán Pál kórustalálkozó résztvevői működtek közre.
Húszéves a Nyilas Misi Ház, programsorozattal ünnepelnek
EgyházMiskolc
A jubiláló közösségi ház programjában esztenás táncház, családi nap és ünnepi istentisztelet is szerepel.
Szerdán kezdődik az egyházzenei kórustalálkozó Miskolcon
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
Öt nap, öt helyszín, huszonnégy kórus és mintegy hatszáz fellépő. Ezt kínálja a huszonkilencedik alkalommal városunkban megrendezett Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, október 11-15. között. 
Huszonkilenc éves hagyomány a Veczán Pál Egyházi Kórustalálkozó Miskolcon
KultúraEgyházMiskolc
Öt nap, öt helyszín, huszonnégy kórus, hatszáz fellépő, közös éneklés: az egyházi kórusok találkozója immár 29 éve hagyomány városunkban. 
Hatalmas siker volt a Miskolci Ars Sacra Fesztivál
KultúraEgyházMiskolc
Megannyi program várta a keresztény művészetek iránt érdeklődőket a fesztivál kilenc napja alatt. Mutatjuk, miről maradt le, aki kihagyta idén az Ars Sacra-t!
Képgaléria
Véget ért az Ars Sacra Fesztivál
KultúraEgyházMiskolc
A Miskolci Nemzeti Színházban tartották a programsorozat ünnepélyes záróeseményét.
A vasárnap az úr pihenőnapja, a most szombat Miskolcon a miénk lett
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
Ars Sacra - egésznapos program szombaton a II. János Pál pápa téren. Dicsőítésekkel és tanúságtételekel várták a II. János Pál pápa téren a miskolciakat.