Ugrás a tartalomra

Egyház

Megpecsételték a testvérkapcsolatot
MiskolcOktatásEgyház
Az együttműködési megállapodásnak köszönhetően tovább erősíti kapcsolatát a Kossuth Lajos Evangélikus Iskola és az Eperjesi Kollégium.  
Sérvműtétje után lábadozik a pápa
EgyházVilág
Ezért vasárnap nem fog áldást osztani a kórház erkélyéről. A katolikus egyházfő orvosai tanácsára még egy hétig a római egészségügyi intézményben marad.
Piros pünkösd napja
KultúraEgyházBelföldVilág
Pünkösd a húsvét és a karácsony után a kereszténység harmadik főünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja. Időpontja a húsvét szombatja utáni 50. napra, idén május 28-ára esett.
Ferenc pápa: "Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között"
EgyházBelföldVilág
"Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között" - írta Ferenc pápa levélében, amelyben megköszönte Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének április végi magyarországi útját.
Hangulatos Klezmer koncertet tartottak
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum baràti kör szervezésében kedden este remek hangulatú koncertet tartott a Klezmer Miskolc Band: Szakszon Csaba, Pálmai Barna, Molnár István, Markovics Zsolt főrabbival karöltve.
Toporognak a fagyosszentek
EgyházBelföld
Ezen a hétvégén ünnepeljük Szent Pongrác és Szent Bonifác keresztény vértanúk, valamint Szent Szervác püspök névnapjait, akiket a közép-európai, így a magyar néphagyomány is fagyosszentek néven tart számon.
Demonstrációs előadás a zsidó dallamvilágról
KultúraSzabadidőEgyház
Markovics Zsolt főrabbi  május 16.-án délután 5 órakor  A zsidó dallamvilág címmel demonstrációs előadást tart. Fellép a Klezmer Miskolc Band.
Filmvetítés és közönségtalálkozó Miskolc Város Napja alkalmából
MiskolcKultúraOktatásEgyház
A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál „Otthonunk Miskolc” Programjának filmje, az "Alfa és Ómega - Lévay Gimnázium" című magyar dokumentumfilm ingyenes vetítésére, majd közönségtalálkozóra kerül sor a Művészetek Háza Béke Art Moziteremben, amelyen jelen lesz a film miskolci alkotója, Kerényi László is.
Azbej Tristan: az egyházfő külön kiemelte az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget
EgyházMiskolcBelföldVilág
Ferenc pápa magyarországi látogatása alatt külön kiemelte azt a segítséget, amelyet a kormány az üldözött keresztények megsegítésére nyújt szerte a világban - mondta Azbej Tristan kedden az M1 aktuális csatornán.    
Ferenc pápa: béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövő
EgyházBelföld
Legyetek nyitott kapuk! - kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap. A katolikus egyházfő a szertartás végén a béke építésére kérte a világ vezetőit, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőért fohászkodva.
A Kossuth téri szentmise Ferenc pápa látogatásának legnagyobb eseménye
EgyházBelföld
A vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.
Ferenc pápa: a tevékeny szeretet nyelvét beszélő egyházra van szükség
EgyházBelföld
A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
Pápalátogatás - A görögkatolikus közösséggel találkozott Ferenc pápa
EgyházBelföld
A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén.
Csíksomlyóba tartó zarándokokat köszöntöttek Görömbölyön  
EgyházMiskolc
A zarándokokat Veres Pál polgármester köszöntötte, a városrésztől Tóth István atya áldásával búcsúztak el. 
Megérkezett Ferenc pápa
EgyházBelföld
Ferenc pápa megérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre. Az egyházfő, akit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadott, háromnapos apostoli látogatásra jött.
A kabbalisztika és a spiritualitás
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Körének április 18-i vendége Dr. Babits Antal bibliakutató, zsidó bölcselő volt, aki a zsidó vallás misztikus, ezoterikus ágazatáról, a kabbalisztikáról tartott előadást.
Kiemelten fontos a magyar értékek őrzése
KultúraSzabadidőMiskolcEgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
A nemzeti értékek helyi és vármegyei szinten határozzák meg a magyar identitást, és országhatárokon átnyúlva egyesítik a külhoni magyarságot az anyaországgal – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a magyar életmód és a nemzeti értékek védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Értéktár Konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten.
Elkészült Ferenc pápa magyarországi látogatásának hivatalos dala
SzabadidőEgyházBelföld
A Camino - Krisztus, a jövőnk című dalban többek közt Szandi és Dolhai Attila biztosítják a pápát Krisztus iránti elkötelezettségükről. Videó a cikkben
Balog Zoltán: a feltámadás fényében nemcsak másként kell, de másként lehet és szabad is élni
EgyházBelföld
Krisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap Budapesten, a Hold utcai református templomban.
Erdő Péter: Krisztus köszöntése Isten szeretetének mindent átfogó rendje
EgyházBelföld
A feltámadt Krisztus "Békesség veletek!" szavakkal köszöntötte tanítványait, ez a béke Isten szeretetének mindent átfogó rendje - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.