Ugrás a tartalomra

Életmód

Jubileumi nyílt napot tartanak szombaton az állategészségügyi telepen 
SzabadidőMiskolc
A népszerű programot kétszázadik alkalommal rendezik meg szombaton 10 és 14 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.
A régióban egyedülálló gyógyászati technológiát hoztak Miskolcra
EgészségMiskolc
A hiperbarikus oxigénterépia sejtszinten hat, alkalmas krónikus betegségek, többek között a magas vérnyomás, cukorbetegség, stroke utáni állapot vagy meddőség kezelésére.
LMP: döbbenetes szavazási eredmény született az EP-ben a GMO-növényekről
KörnyezetMiskolc
Az LMP szerint döbbenetes szavazási eredmény született az Európai Parlamentben, ahol egy szűk többség átengedte az új típusú génmódosított, ellenőrizetlen növények forgalomba hozataláról szóló javaslatot.
Minőségi díjat nyert a hellomiskolc.hu
SzabadidőMiskolc
22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot.
miskolc-alsózsolca ipari park maip
Akkufeldolgozó: mégsem lélegezhet fel Alsózsolca?
KörnyezetMiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
„Alsózsolcát sem engedtük még el” – mondta a sóskúti akkumulátorfeldolgozó beruházója a 444-nek.
A gyerekeknek számtalan lehetősége van a kikapcsolódásra, de mi a helyzet a fiatalokkal?
SzabadidőMiskolc
A fiatalokat szeretnék megszólítani a miskolci nagycsaládosok. Közösségi kezdeményezésük első programját január végén rendezték meg.
Gyakrabban találkozhatunk címeres poloskákkal
Környezet
Az enyhébb időjárásnak köszönhető, hogy sűrűbben találkozhatunk a miskolci lakásokban is címeres poloskákkal az idei télen. Viszont hosszú távon sem az őshonos, sem az inváziós fajoknak nem kedvez a felmelegedés. A szóban forgó rovarok ellen a leghatékonyabb a mechanikus védekezés.
Minap-Indító (2024.02.07.) – Időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Környezet
A nappali órák nagy részében napsütéses idő várható, este néhol szemerkélő esőre kell számítani.
Megváltozott a bárányhimlő elleni oltás beadásának időpontja
EgészségBelföldMiskolc
Mostantól tizenkét és tizenöt hónapos korban kapják meg a gyerekek a vakcinát, összekötve más oltásokkal.
Idén először mértek húsz Celsius-fokot
KörnyezetBelföld
Ebben az évben először kedden mértek húsz Celsius-fokot Magyarországon - közölte a HungaroMet Zrt. a közösségi oldalán.
Az ország legrégebbi kertbarát köre találkozott
SzabadidőMiskolc
Százhét éve működik a Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör a városban.
Új állat hódít Miskolctapolcán
KörnyezetMiskolc
Néhány hete hód költözött a miskolctapolcai tóba. Az állatot már többen lencsevégre kapták. Megjelenését örömmel vegyes aggodalom lengi körül, hiszen a faj képviselői általában átalakítják a környezetüket. Szirmára szintén beköltözött egy hódcsalád és ott már gátat is építettek maguknak. A hódok életmódjáról a téma szakértőjével beszélgettünk.
A fecskefészkek védelmére figyelmeztetnek
KörnyezetBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közleményben.
Csillogó és színes a jó farsangi smink
Szabadidő
A jelmezek, sőt, akár az álarcok mellé is készülhet alkalmi smink egy farsangi bálra.
Egy lyukas sztori: íme a fánk története
Szabadidő
Lekváros, túrós, nutellás: ezek nem csak a palacsinta jelzői lehetnek.
Imádja Miskolcot az amerikai vlogger
SzabadidőMiskolc
Willie Gevertz a közelmúltban járt először Miskolcon, de egészen biztos, hogy nem utoljára, ugyanis valósággal elvarázsolta az, amit a belvárosban és a történelmi Avason látott.
Varga Andrea: „A döntéseink a holnapunkat befolyásolják”
KörnyezetMiskolc
A hatalmas kihívást jelentő CoolMiskolc programhoz cégek, civil szerveződések, valamint magánszemélyek is csatlakozhatnak, és különböző vállalásokat téve segíthetik a környezetvédelmi célok elérését.
Acéllábos Valentin: Cupidó kajái
SzabadidőMiskolc
„Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek…” és valószínűleg ez a probléma. Valentin napkor azonban nem kell senkinek sem összevesznie, hiszen Miskolcon és környékén számos kiváló étterem várja páros menüsorra a szerelmeseket.
Fergeteges koncerttel ünnepelték a farsangot Nyékládházán
SzabadidőBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nyékládházi Ifjúsági Fúvószenekar a Furmann Imre Művelődési Házban adott koncertet péntek este.
Füles Borka és Forgó Dorka fára mászott a Medvelesen
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A Miskolci Állatkert medvenővérei előrejelezték, hogy mennyire lesz hosszú a tél.