Ugrás a tartalomra

Miskolc a klímasemlegesség felé vezető úton

Létrehozva
A 100 klímasemleges és intelligens város misszió miskolci csapata vasárnap az Erzsébet téren tartott tájékoztatót a klímasemlegességről az érdeklődőknek.
Preview Image
Termelői Nap az Erzsépet téren / Mocsári László képgalériája

A 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió tagjaként Miskolc azt vállalta, hogy visszafogja az üvegházhatású gázkibocsátásait, és a lakosokkal, a civilekkel, a cégekkel, illetve az intézményekkel összefogva, közösen felkészül a klímaváltozás várható hatásaira. Ez csak közösen, klímatudatos összefogással sikerülhet.

Kép
Fotó: Mocsári László

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere is kilátogatott az Erzsébet térre és csatlakozott a coolmiskolc stábjához, hiszen szívügyének tekinti a missziót, és úgy gondolja, hogy beszélgetni kell azokról a fontos kérdésekről és lépésekről, amelyekkel egy jobb, élhetőbb környezetet teremthetünk magunknak, de lényeges az is, hogy az elképzelések konkrét cselekvésekben nyilvánuljanak meg. – Fontos az is, hogy mindezt le tudjuk fordítani a hétköznapi gyakorlatra, mert sokaknak csak így válik kézzelfoghatóvá – foglalta össze tapasztalatait Varga Andrea.

Hogy miért is a termelői napon van helye egy ilyenfajta tájékoztatásnak arról Varga Andrea azt mondta, hogy a klímavédelemben az egyik legfontosabb cél, hogy próbáljunk meg helyi termékeket vásárolni, vagy, hogy a fenntartható mezőgazdasági termelésben próbáljunk meg előrelépni. – Ezek az összekapcsolódások teszik emberközelivé és érthetővé a klímasemlegesség kérdéskörét – magyarázta az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.