Ugrás a tartalomra

Megye

Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 22. péntek 11:17
A tavalyihoz hasonlóan idén is véradásnak ad helyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csillagászati látogatóközpontja, a Répáshuta mellett elhelyezkedő Bükki Csillagda.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 21. csütörtök 18:06
Az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosító üzemet építeni szándékozó Andrada Group Kft. korábban lakossági fórumot tartott a Miskolc melletti településen, de nem sikerült megnyugtatniuk a szennyezés miatt aggódó helyieket. Az indulatok azóta sem csillapodtak, ezért a cég úgy döntött, saját maguk indítanak környezeti hatásvizsgálati eljárást, hogy igazolják, a működésük biztonságos lesz. 
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. szeptember 19. kedd 16:37
Több mint két milliárd forintot fordított a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hét épületének energetikai korszerűsítésére. A projekt zárórendezvényét kedden tartották a Miskolci Rendőrkapitányságon.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 20. szerda 10:36
Szombaton megnyitották a 29. Miskolci Grafikai Triennálét a Miskolci Galériában, ahol átadták az idei díjakat is.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 18. hétfő 13:59
Hét dobogós helyet szereztek meg a DVTK Miskolci Sportiskola Birkózó Szakosztályának versenyzői a diákolimpián az elmúlt hétvégén.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 18. hétfő 09:54
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás vétsége miatt, akit zavart a szomszédos ingatlanban végzett faipari munkákkal járó zaj, ezért légpuskával meglőtte a szomszéd ház udvarán tartott nőstény kutyát – tájékoztatta szerkesztőségünket Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Forrás
mti.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 16. szombat 16:43
Tokaji és villányi borok bizonyultak a legjobbnak a 2. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.
Forrás
mti.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 19. kedd 12:43
A Miskolci Törvényszék hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki megölte apját, majd a holttestet feldarabolta és egy kénsavval teli hordóban feloldotta - tájékoztatta szerkesztőségünket a bíróság pénteken. Az ítélet nem jogerős.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. szeptember 14. csütörtök 21:58
Az üzemmel kapcsolatban sajtótájékoztatóval egybekötött demonstrációt tartott a Momentum csütörtök délután a Centrum áruháznál. Miskolc alpolgármestere egy úttörő javaslattal állt elő, ami megoldást jelenthet a magyar településeknek.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 13. szerda 11:16
A kétéves gyermekük játék során felkapaszkodva, a bútort magára rántva hanyatt esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!