Megye
Vasárnap sokfelé lesz fagyos, párás, ködös a reggel, majd napközben tartósan párás, ködös és napos tájak váltakoznak.
A közösségi médiában terjedt a hír szombat délelőtt, hogy a Sajóbábonyi Ipari Parkban klórgáz szivárgott, tűzoltókat és mentőt is láttak a közelben lakók. Kiderült, valóban volt egy baleset, amelyben ketten megsérültek, őket kórházba szállították.
A jelenlegi, második ütem során több mint 20 ezer betonaljat váltanak ki újakkal a sínek cseréjével együtt.
A vállalat ipartelepe melletti zagytározó területén tervezett beruházás a saját működéshez biztosít majd zöld energiát, a termelt mennyiség mintegy 28 ezer átlagos Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei háztartás éves villamosenergia-fogyasztásának felel meg.
Országos élelmiszer- és tisztítószer-gyűjtést szervez november 15-én és 16-án a Penny Magyarország üzleteiben vármegyénkben is a humanitárius szervezet.
Száz talpfát cseréltek ki a pályaudvar váltóiban és ugyanennyit terveznek még cserélni ebben a hónapban.
A műszaki szakképzés iránt érdeklődő általános iskolásokat célozta meg az országos rendezvénysorozat.
A téli hidegben egy rosszullét is végzetes lehet. Apró segítségünkkel azonban megelőzhető a nagyobb baj.
Szombaton átadták a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezete Prima-díjait.
Szombaton kiderül, kik kapják az idei Prima-díjakat. Az ünnepi gálát a hagyományoknak megfelelően a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik. A Miskolc Televízióban és a Minap Online Facebook-oldalon élőben közvetítjük az ünnepi eseményt.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!