Ugrás a tartalomra

Kórház összevonásból egészségügyi központ

Létrehozva
A két városi kórház össze- olvadásából létrehozandó Miskolci Egészségügyi Központ ígérkezik az egyik legérdekesebb napirendi pontnak a szeptember huszadikán, a nyári szünet után először összeülő miskolci képviselőtestületi ülésen. A közgyűlés munkájáról dr. Simon Gábor, a szocialista frakció vezetője, és dr. Mokrai Mihály frakcióvezető helyettes tartottak tájékoztatót.
A frakcióvezető beszélt a tavaly október huszadikán megalakult grémium eddigi munkájáról is. Mint mondta, az önkormányzat gazdasági lehetőségei nem túl rózsásak, de a meglévő lehetőségeket kellett a legracionálisabban kihasználni. Tudták, hogy változtatásokra van szükség, a költségek csökkentését a képviselők magukon kezdték, így csökkentették a bizottságok, illetve a bizottsági tagok számát, illetve az 1990-óta érvényben lévő költségtérítést is eltörölték. Az eltelt majd egy évben összesen százhetven napirendet tárgyaltak, melyek közt több fontos döntés is szerepelt.
A szeptemberi ülés napirendjei közül kiemelte a javaslatot Lékó Péter sakknagymesterrel három éves szerződés kötésére, ami azt jelentheti, hogy 2010-ig biztosított a Lékó+ minden évben Miskolcon. Dr. Simon Gábor kiemelte, hogy az idei rapidmérkőzés honlapjára több, mint négymillión kattintottak rá százhúsz országból, ami a város imídzsének, és marketingjének hatalmas dolog.
Szóba került még a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszer, ami a szociális helyzetet figyelembe véve segít a tanulóknak, ez pedig kiemelt terület a szocialista pártnak. Idén is meghirdetik október 1-től két csoportban. Ebben az évben háromszázhetvenen részesülhettek a támogatásból, de jövőre szeretnék ezt a számot négyszázra emelni.
Dr. Mokrai Mihály a kórházak összevonásának témáját azzal kezdte, új fogalmat kell megtanulnunk, a Miskolci Egészségügyi Központot (MEK). Ez az előterjesztés szerint az október elsején összeolvadó Semmelweis és Diósgyőri Kórházakból alakul majd meg. A lépést elsősorban gazdasági okok indokolták, a legfontosabb szempont az ágyszámcsökkentések megakadályozása volt. A gazdaságos működés mellett a frakcióvezető helyettes fontosnak nevezte a betegellátás minőségének javítását is. A MEK egységes vezetés mellett működik majd a tervek szerint, két telephellyel, felszámolva a párhuzamosságokat. Az összevonással a legtöbb megyei kórháztól is nagyobb lesz az intézmény, de nem súlyponti, ami nem könnyíti meg a működtetését. Éppen ezért fontos fejlesztések és átalakítások is szükségesek, ahogy dr. Mokrai Mihály fogalmazott: a pályára állítása az összevonással még nem történik meg.

H. I.