Ugrás a tartalomra

Fasort is avattak Miskolcon

Létrehozva
Miskolc testvérvárosai: Kassa, Katowice, Ostrava, Cleveland és Aschaffenburg követei érkeztek Miskolcra, hogy tájékozódjanak a város fejlődéséről és az együttműködés továbbfejlesztéséről.
Aschaffenburg és Miskolc kapcsolata régi keletű, idén már 11 éves. A német polgármester járt már többször is a városban. Werner Elsasser elmondta kapcsolatnk nemcsak szakmai szintű, mert például az emberek közötti csereprogram jó lehetőséget kínálnak arra, hogy Miskolc és Aschaffenburg polgárai tapasztalatokat szerezhessenek egymás városáról. Õ személyesen már harmadszor jár itt, és egyre több újdonsággal találkozik Miskolcon, a pozitív változások különösen a belvárosra jellemzőek. Úgy gondolja, az európai eszme is azt tükrözi, hogy ezek a testvérvárosi kapcsolatok minél több város között létrejöjjenek. A mostani találkozó is jó alkalom az együttműködésre, és a tapasztalatcserére.
A testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésének Európai Uniós kapcsolódásai is vannak – mondta Káli Sándor, Miskolc polgármestere. A vendégek péntek délután folyamán a Hősök terén „Testvérvárosi fasort” avattak, majd a belvárosban megtekintették a VI. miskolci Montmartre fesztivált.