Ugrás a tartalomra

Liberális Hét

Létrehozva
Megkezdődött a Liberális Hét Miskolcon. A Szabad- demokraták Szövetsége városunkban immár harmadik alkalommal rendezi meg a programot, hogy kötetlenül találkozzanak a párt iránt érdeklődő emberekkel.
Bemutatkozni, közelebb kerülni az emberekhez - ez a Liberális Hét célja. A programsorozat újdonsága a Városház téren felállított Liberális sátor. A miskolci rendezvényekre az SZDSZ prominens személyiségei is ellátogatnak majd. Szeptember 18-án például a Művészetek Házában Kóka János gazdasági minisztert látják vendégül.
Az országban szinte mindenütt lesznek hasonló rendezvények. A miskolci megnyitóra ellátogató Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár hangsúlyozta: a kötetlen beszélgetések arra is szolgálnak, hogy megismertessék az emberekkel a liberális vidékfejlesztési elképzeléseket.
Tartanak majd fórumot a nők helyzetéről a XXI. században, hétfőn pedig a miskolci ivóvízről is. A Hevesyben ismét lesz ingyenes filmvetítés a Liberális Héten. Ezen kívül játékokkal, vetélkedőkkel is várják az érdeklődőket.