Ugrás a tartalomra

A beteg jogaiért dolgoznak

Létrehozva
Nem csak vizsgálódik és bírságol a kormány- rendelet alapján idén februárban felállított Egészségbiztosítási Felügyelet. Támogatják a prevenciót is, például részt vesznek a Szűréssel az Életért Programon (SZÉP) is, így Miskolcon is lesz lehetőség személyesen érdeklődni náluk.
Ahogy Holchacker Péter elnökhelyettes mondja, a felügyelet feladata a betegek segítése hatósági eszközrendszerekkel. Kivizsgálják a betegek ellátásával kapcsolatos panaszokat, és igyekeznek minél több tényt feltárni az egészségügyi ellátásról, az egézségbiztosítási rendszerről. Felállításuk óta több mint négyezren fordultak hozzájuk panasszal, melynek egyharmadában el is tudtak járni. Ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet rá: a lakosság maga is sokat tehet az egészségéért, többek közt ezért csatlakoztak a SZÉP-hez, de ez persze lehetőség arra is, hogy minél jobban megismertessék tevékenységüket az emberekkel.
A felügyelethez egyébként minden olyan észrevétellel, problémával, panasszal lehet fordulni, ami a társadalombiztosítás terhére történik. A nem megfelelő orvosi ellátástól kezdve egészen a nem megfelelő odafigyelésig, vagy ha például késik az orvos a rendelésről. Ahogy az elnökhelyettes fogalmaz: erős eszközökkel vannak felruházva, a közigazgatási eljárás szabályai szerint járnak el. Határozatot hoznak az adott ügyekben, de ha a panasz megalapozott, akkor szankciók is rendelkezésre állnak a komoly pénzbüntetéstől kezdve akár a társadalombiztosítási szerződés felmondásának kezdeményezéséig.
Szintén nagy feladata a felügyeletnek az ellátórendszer értékelése, elemzése, melyhez felkészült szakértő gárda áll a rendelkezésükre. A szolgáltatókról készült elemzések a honlapjukon is olvashatók (www.ebf.hu). A sajtó például az emlőrák-műtétekkel kapcsolatos felmérést kapta fel a közelmúltban. Januártól minőségi indikátor-rendszer indul be, ami komplexen mér mindent, és amelynek eredményeit 2008 első félévében nyilvánossá is tesznek, ami újdonságnak számít.
Tervezik, hogy rövidesen vidéken is irodákat nyitnak, jelenleg a fővárosi ügyfélszolgálati irodában lehet elérni őket személyesen vagy levélben (1132 Budapest, Váci út 30.) vagy telefonon a 06-1/237-2222-es számon, illetve e-mailen: ugyfelszolgalat@ebf.hu