Ugrás a tartalomra

Összehangolt autóüldözés

Létrehozva
Egy Suzukit úgy loptak el, miközben a tulajdonosa vásárolt, hogy utasa elvitte azt. A rendőrök összehangolt munkájának köszönhetően azonban rövid időn belül sikerült elfogni a tolvajt.
A rendőrségi ügyeletet arról értesítették, hogy november 21-én Tiszalúcon elloptak egy Suzuki személygépkocsit, mint kiderült, azt az autó utasa vitte el, miközben a tulajdonos egy helyi boltban vásárolt. Tekintettel arra, hogy a helyi körzeti megbízottak ismerték az elkövetőt, a lakásán megpróbálták felkutatni, de csak barátnőjét találták otthon, aki azonban elmondta: tudja, hol van a barátja, mert nem sokkal a rendőrök érkezése előtt közölte vele telefonon.
Időközben egy már szolgálaton kívüli körzeti megbízott értesítette kollégáit, hogy egy az ellopott autóhoz erősen hasonlító járművet látott Hernádnémeti községben Hernádkak felé közlekedni, amit a keresett személy vezetett. Az információ helytálló volt, mivel a szolgálatban lévő rendőrök Gesztely községben az úttest szélén leparkolva rátaláltak a Suzukira és az elkövetőre. A sikeres elfogás után a helyszínre érkező, az ügyben illetékes Taktaharkányi Rendőrőrs rendőrei átvették a kollégáik által előállított gyanúsítottat, hogy lefolytathassák a büntető eljárást az ügyben. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.