A Borsod Volán járatai november 27-én reggel 5 órától 7 óráig nem közlekedtek a megyében. A cég működési területén a menetrend szerinti távolsági, helyközi és helyi járatok nem indultak el, kivéve az 5 óra előtt induló járatokat, amelyek indulása és érkezése menetrend szerint biztosított volt.
A távolsági járatok a sztrájk időtartamának figyelembevételével indultak, a szerződéses és a megrendelt különjáratok módosítás nélkül közlekedtek, azonban a különjárati megrendelés-felvétel a sztrájk ideje alatt szünetelt.
A munkabeszüntetés 7 órai befejezése után is voltak még fennakadások a közlekedésben, hiszen a kimaradt vagy később indult járatok egy része visszafelé sem tudott időben indulni, a déli órákra állt helyre a forgalom. Az autóbuszok pontos indulásáról az információs szolgálatoknál lehet érdeklődni.
A hajnali műszakkezdés óta a sztrájkkal összefüggésben semmilyen incidens nem történt, az utasokat időben tájékoztatták a leállásról.