Varga Miklós szobrász, érmész, festő Mezőtúron született 1928. május 16-án. 1948–1953 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult (mesterei: Beck András, Pátzay Pál), majd 1957–1960 között, a Művelődési Minisztérium ösztöndíjasaként a Kecskeméti művésztelepen dolgozott. 1960 óta Miskolcon él. Elismerései: 1954: Képcsarnok, kisplasztikai pályázat II. díj. 1963: Megyei Képzőművészeti Kiállítás I. díj. Miskolci Téli Tárlat, Borsodi Szénbányák díja. 1973-ban részt vett a Kassai Nemzetközi Fémplasztikai Szimpózium munkájában. 1973-ban Együtt Budapestért Centenáriumi emlékplakettel jutalmazták az Újpalotán felállított térplasztikájáért, 1974-ben Miskolc város Pro Urbe-díjasa lett. Több elismerést kapott szülővárosában, Mezőtúron is.
1983-ban Miskolc város ösztöndíjasa, 1984-ben, a Miskolci Téli Tárlaton elnyerte a B.-A.-Z. Megyei Tanács Díját. Egyik életrajzírója szerint: „ha Varga Miklósnak csak a köztérre kihelyezett munkáit vesszük számba, már akkor is igen sikeres művészként áll előttünk. Legszebb emlékműveivel, a Budapesten látható Jubileumi emlékművel, a miskolci Emberpárral vagy a mezőtúri Mártírral méltán vonult be a hazai kortárs művészek legjobbjainak sorába. Életművét a plasztikai ötletgazdagság, a mély humánum jellemzi. Szobrai a társadalmi változásoktól függetlenül viselik magukon a korszerűséget”. Életművében azonos súlyúak a megrendelésre készült monumentális, köztéri kőszobrok és bronzplasztikák, portrék, kisplasztikák és érmek. Mint mondja, mindig az újat, a neki leginkább megfelelőt keresi, gondolatban, anyagban, kifejező formában. Ez a kereső kedve segíti hozzá egy egységes stílus- és formavilág kialakításához. Sokféle anyagot használ szobrai megvalósításához, leggyakrabban márványt, bronzot és mészkövet. Művészete mégis egységes. Elsősorban abban az értelemben, hogy a természetes formákhoz ma is úgy ragaszkodik – csak más megfogalmazásban – mint 15-20 évvel ezelőtt.
Nagy Gy. Margit gobelinművész Mezőtúron született, 1931. március 17-én. 1946-tól 1950-ig a Művészeti Gimnáziumban, majd 1950–56 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Göllner Miklóst és Ferenczy Noémit vallja mestereinek. 1957-től ösztöndíjjal a Kecskeméti, 1960-tól a Miskolci Művésztelepen él férjével, Varga Miklós szobrászművésszel. Több kiállítási díjat nyert, 1984-ben a Téli Tárlat nagydíjasa lett. Mint textilművész a klasszikussá lett magyar hagyományokat követve, képzőművész módján gondolatokat közöl szövött, gobelintechnikájú kárpitjain. Előtérbe helyezi a gyapjú alapanyagot és kiaknázza az abban rejlő szépségeket. 1984-től főként tűzzománccal foglalkozik – bekapcsolódva a Kecskeméti Tűzzománc Alkotóműhely munkájába – 1997-ben és 1998-ban részt vett a Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumon.
Hiller István ünnepi beszédében köszönetet mondott a kitüntetetteknek, hogy életüket a művészeteknek és a tudománynak szentelték, s mindazért, amit tettek, tesznek és tenni fognak ezért a nemzetért, országért.
1983-ban Miskolc város ösztöndíjasa, 1984-ben, a Miskolci Téli Tárlaton elnyerte a B.-A.-Z. Megyei Tanács Díját. Egyik életrajzírója szerint: „ha Varga Miklósnak csak a köztérre kihelyezett munkáit vesszük számba, már akkor is igen sikeres művészként áll előttünk. Legszebb emlékműveivel, a Budapesten látható Jubileumi emlékművel, a miskolci Emberpárral vagy a mezőtúri Mártírral méltán vonult be a hazai kortárs művészek legjobbjainak sorába. Életművét a plasztikai ötletgazdagság, a mély humánum jellemzi. Szobrai a társadalmi változásoktól függetlenül viselik magukon a korszerűséget”. Életművében azonos súlyúak a megrendelésre készült monumentális, köztéri kőszobrok és bronzplasztikák, portrék, kisplasztikák és érmek. Mint mondja, mindig az újat, a neki leginkább megfelelőt keresi, gondolatban, anyagban, kifejező formában. Ez a kereső kedve segíti hozzá egy egységes stílus- és formavilág kialakításához. Sokféle anyagot használ szobrai megvalósításához, leggyakrabban márványt, bronzot és mészkövet. Művészete mégis egységes. Elsősorban abban az értelemben, hogy a természetes formákhoz ma is úgy ragaszkodik – csak más megfogalmazásban – mint 15-20 évvel ezelőtt.
Nagy Gy. Margit gobelinművész Mezőtúron született, 1931. március 17-én. 1946-tól 1950-ig a Művészeti Gimnáziumban, majd 1950–56 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Göllner Miklóst és Ferenczy Noémit vallja mestereinek. 1957-től ösztöndíjjal a Kecskeméti, 1960-tól a Miskolci Művésztelepen él férjével, Varga Miklós szobrászművésszel. Több kiállítási díjat nyert, 1984-ben a Téli Tárlat nagydíjasa lett. Mint textilművész a klasszikussá lett magyar hagyományokat követve, képzőművész módján gondolatokat közöl szövött, gobelintechnikájú kárpitjain. Előtérbe helyezi a gyapjú alapanyagot és kiaknázza az abban rejlő szépségeket. 1984-től főként tűzzománccal foglalkozik – bekapcsolódva a Kecskeméti Tűzzománc Alkotóműhely munkájába – 1997-ben és 1998-ban részt vett a Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumon.
Hiller István ünnepi beszédében köszönetet mondott a kitüntetetteknek, hogy életüket a művészeteknek és a tudománynak szentelték, s mindazért, amit tettek, tesznek és tenni fognak ezért a nemzetért, országért.