Május 7-én hivatalosan is zárul a Miskolci Szimfonikusok bérletes szezonja. Maestro bérletük utolsó koncertjén igazi csemegék lesznek hallhatóak, mint pl. Breinstein West side story szvitje, vagy Piazzola Tangazoja, de műsorra tűzték Barber Adagio-ját és Krongold D-dúr hegedűversenyét is. Ez utóbbit Kállai Ernő tolmácsolásában hallhatja majd a közönség. A zenekart a tanzániai születésű Tom Woods vezényli.
Ezután könnyedebb vizekre evez az együttes. Május 11. és 13. között a Lázár Ervin program keretében 8 helyszínen adják elő Prokofjev Péter és a farkasát. A kezdeményezés célja, hogy a kulturálisan elhagyatottabb településekre is eljuttassák az élőzene varázsát, így többek között Borsodnádasdon, Mezőcsáton, Bódvaszilason és Ózdon is koncerteznek majd.
Az ifjúsági programok sora nem ér véget, hiszen május 16-án Ciróka Pluszra várják a 4-7 éves korosztályt és családjaikat. Majd a Zeneakadémia karmesterszakos növendékeivel adnak hangversenyt, amelynek műsorán Mendelssohn, Brahms és Mozart művei kaptak helyet.
A hónap végén a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatóinak vizsgakoncertjein működnek majd közre.
Az évad utolsó, fiatalokat célzó és támogató koncertje a Regionális Fafúvós Verseny győzteseinek gálahangversenye lesz majd június 5-én, az Ady Endre Művelődési Házban. Ezen az estén a régi legjobb fafúvós növendékei csillogtathatják meg tudásukat a Miskolci Szimfonikusok kíséretével.
Nyáron a könnyedebb koncerteké lesz a főszerep. Muzsikálnak majd Edelényben a L’Huillier-Coburg kastélyban, Borsiban a Rákóczi-várkastélyban és Homonnán is. Majd hagyományos Promenád koncertjeikre kerül sor június 18-án, Miskolctapolcán, az Akropolisz Szabadtéri Színpadon. Az évadot Operagálával zárják Miskolcon, a Művészetek Házában, illetve Szerencsen a Rákóczi Várban.