Ugrás a tartalomra

Csorba Zoltánra emlékeztek

Létrehozva
Születésének 105. évfordulóján Dr. Csorba Zoltánra emlékezett a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban a család, a diákok és az egykori tanítványok.
csorbaz2.jpg
A díszteremben tartott köszöntőt Ábrám Tibor igazgató, majd az intézmény növendékei dalokkal és versekkel emlékeztek az iskola hajdani tanárára és nebulójára. A megemlékezésen jelen volt a család Csorba Zoltán fiaitól kezdve a legkisebb lányig, a dédunokáig. A koncert után Dr. Kováts Dániel és Dr. Kabdebó Lóránt irodalomtörténészek tartottak előadást – utóbbi a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának egykori dékánja –, majd Csorba Zoltán előtt tisztelegtek egykori diákjai: Papp László és Béky Károly festőművészek.
Dr. Csorba Zoltán Budapesten tanult teológiát, de a Lévayban angolt és magyart tanított. Az ünnepség után megkoszorúzták Csorba Zoltán emléktábláját, majd megnyitották az életéről és munkásságáról készült kiállítást.

S. P.